Nem tudom, készült-e a halott Dash Snow-ról legalább egy polaroid kép. Ha igen, tökéletesen beleillene az életművébe. Az ember, aki művészetet csinált a mocsokból, nincs többé. - Pszichedelikus brutalitások minden világok legjobbikáról, avagy aranylövés csak egy van.
Emberünk július 13-án nyírta ki magát heroinnal. Még nem töltötte be a huszonnyolcat sem, de őrült zseniknél ez már nagypapa kornak számít, lásd az összes fiatal zenészt, aki például a rockszakmában halálba életérezte magát. Snow is korán kezdte, tizenhárom éves korára kialakult benne a meggyőződéses megvetés a kispolgári szarságok ellen, így - lelépve otthonról - az utcán kereste a boldogulást és a bölcsek kövét.
Tizenhat évesen fotózni kezdett, de nem akart művészi képeket csinálni. Polaroidot használt, ami elég szokatlan ebben a műfajban, de éppen ezért kapták fel a fejüket annyian. A polaroid a maga igénytelenségével, manipulálatlanságával és gagyi jellegével kitűnő eszköz volt a temérdek szenny ábrázolására. Ezek a fotók nem hazudnak. Snow a legnagyobb trágyalébe merült alá vidáman, és megállás nélkül fotózta a kurvákat, drogosokat, részegeket, sugárban hányókat, véresre verteket. Hozzá kell tenni: tiszta pillanata szinte alig volt. Leggyakrabban pont úgy be volt tépve, mint azok, akiket lekapott, s általában másnapra fogalma sem volt arról, hol és milyen körülmények között készültek a képek.
Az utazás, amelyről a polaroidok beszámolnak, nem rendkívüli. Éppen ez adta az értékét. Kordokumentum, ideológiát és sztorikat nélkülözve. És egyszer csak művészet született. Az amerikai underground néhány éven belül félistenként tekintett a magát rommá ütő művészre, aki külső megjelenésével is inkább emlékeztetett valami elfajzott rocktetűre, mint társadalmi normákat legalább minimálisan betartó „művészre". Idézőjel, mivel a szó szoros értelmében nem volt az. Huszonhárom évesen már pápaként emlegették azon a területen, ahol egyébként is egyeduralkodó volt.
Szürreális világábrázolásában éppen az volt a bosszantó, hogy nincs benne semmi szürreális. Bár számos installációt és komponált művet is kiállított, a leghíresebb munkái mindig is a nyers polaroidok maradtak. Snow ikonná vált, tömegek ünnepelték benne a nihilistát, aki időnként ellenszenves nihilizmussal köpött a nihilre, amelyet egyébként dicsőített.
Sokkolt és botránkoztatott, amin baromi jól tudott szórakozni, ugyanis éppen ez nem volt célja. A néger farokról kokaint szippantó srác vagy a saját vizeletükben és hányásukban fetrengő kedves fiatalok persze megosztották a közönséget, jöttek az inkvizítorok, akik megpróbálták ellehetetleníteni Snow-t, csak ott buktak meg, hogy rajta nem volt mit ellehetetleníteni. Olyan szinten drogozta magát tönkre, amennyire csak lehet a meghülyülésen kívüli állapotban. Ráadásul nem mozgatott hegyeket azért, hogy piedesztálra emeljék. Megtették azt cafrangos marketing nélkül is.
Felkapottsága az őszinteségben rejlett. Nem akart többnek látszani annál, ami. Ahogyan fotóinak szereplői, ő is meztelenül mocskos önmagát pakolta ki a nagyközönség elé. Hogy felvételeinek zöme művészet-e vagy sem, azon persze lehet vitatkozni. Őszinteségükbe és misztifikálatlanságukba belekötni viszont lehetetlen.
R.I.P.
Meg hasonló baromságok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése