2008. szeptember 22., hétfő

Reklámszürcsizők délutánja

Szeptember 25-én, csütörtökön mindenki szabadságot vesz ki, beteget jelent, és jól elmegyünk reklámkocsmázni! A sörök mellé rizsát kapunk majd a finomabb fajtából, unikumok mellé pedig még több unikumot: theremin koncertet. Az egy olyan érdekes izé. Lesz még libazsíros popa, meg libatepertő, meg libahagyma. Meg éri.

A helyszín az új Inkognitó Reklámkocsma, Debrecenben, az Eötvös és Rákóczi utcák összeölelkezésénél. A tálalás 14 órakor kezdődik, a DE-AD Reklámes(e)tek mesterszakácsainak közreműködésével. Szellemi táplálékot aznap senki ne vegyen magához, elég tömény lesz a menü, ráadásul több órán keresztül tart majd az elfogyasztása. Inni lehet, mértékkel. Később már mértéktelenül is, otthon.

Szippantsunk a fedő alá, s lássuk, mi rotyog:

A tea nélküli délutánnak öt kiemelkedő előadója lesz, mind az öten a magyar reklámplanéta gyönyöreibe és gusztustalanságaiba ássák be jó mélyen magukat. Ifj. Papp-Váry Árpád, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola intézetigazgatója kapásból (n)agymosást végez: „Miért ilyen unalmasak a mosóporreklámok?" előadásával csiklandozza majd ízlelőbimbóinkat. A Tankcsapda „Férgek"-albuma óta engem is gyötör e kérdés, na, majd talán most! Gosztonyi Csaba (Carbon Group Communication) a „Szeresd és fogyaszt!" című pörköltöt főzi rotyogós marketingbográcsban, mellé lehet borozni. Pál Zsombor újságíró „A magyar reklám fekete lyuka" fantázianevű fogását tálalja majd feneketlen bendőjű, mindent elnyelő fogyasztóknak. Egy pohárka mézes pálinkával ajánlott, szinte cseppenként ízlelgetve.

S hogy a helyi specialitás se maradjon ki, a klasszikus debreceni páros is terítékre kerül. Porcsin Zsoltnak, Cívisföld vezető bloggerének, a Basahalom blog gourmand szakácsának, a Goldenblog friss győztesének „Csonka-Magyarország legrosszabb hirdetései" - szósszal leöntött mondandóját kóstolhatjuk meg, frissen csapolt sörrel vagy málnaszőrrel. „Mit ér az ügynökség, ha magyar?" címmel Jászberényi Attila LGM - főnök (a Napi Élet reklama rovatának fáradhatatlan gazdája) panírozott gigafalatkája igazi nassolnivalót ígér.

És itt még senki nem mondhatja azt, hogy jajdenagyonlóllaktam, mert a desszertet unikummal még csak este hattól szervírozzák. Najmányi László a thereminről tart majd előadást, sőt, theremin koncertet is tol majd orcánkba. Most látok néhány buta tekintetet (mint az enyém) a monitorok előtt, ezért az utolsó fogás fűszerezésére térjünk ki külön egy kicsit.

theremin


A theremin egy hangszer. Ha ez nem lenne elég meglepő, elárulok egy még döbbenetesebb dolgot: egy Léon Theremin nevű pasas találta fel, még 1919-ben. Igaz, az originál neve Lev Szergejevics Tyermen volt, de meghökkenésünkön ez mit sem változtat. A theremin ugyanis egy olyan hangszer, amelyik nem is az, illetve de, ám nem úgy. Egyszóval: pusztán hadonászni kell előtte, de nem kell hozzáérni. Ez egy oszcillátoros-antennás-elektronikus megszólalású cucc. Homály, de azért lesz ott Najmányi mester, hogy elmondja és bemutassa.

A zenész a két antenna között bűvészkedik a kezeivel, az egyikkel a hangmagasságot, a másikkal a hangerőt szabályozza a levegőben. Kemény dolog ez, de működik. A vibrációt valahogy felkapják a kis befogóantennák, és hangot csinálnak belőle. Mindent le lehet vele játszani, nekünk meg a pofánk leszakad, hogy száz éve már miket műveltek a népek.

theremin


Najmányi mester mindent tud a thereminről és Thereminről. A pasas (Theremin, nem Najmányi) teljesen beőrült zseni volt. Miután feltalálta névrokonát, átruccant az Egyesült Államokba, ahol az úri közönség táncolt és theremint hallgatott, hasonlóan leszakadt pofával, mint mi. Szovjet hősünk persze mélyen hallgatott arról, hogy információkat kellene továbbítani kormányának különböző nagy nevekről, valószínűleg ő is elfelejtette, hogy ezért küldték ki, mivel érte kellett menni.

Szegény légmuzsikusunk csak koncertezgetett, aztán az orosz titkosszolgálat elszaladt New York-ba, Theremin pedig máris a Gulagon találta magát. Miért nem jelentgetett normálisan, fene a hülye zenészét?! Hogy ne vesztegesse az időt a munkatáborban, röpke 12 év alatt kifejlesztett egy lehallgatókészüléket, amely a betonfalon keresztül is működött. Sztálin - a jóságos - cserébe elengedte a büntit, Theremin kiszabadult, és boldogan-boldogtalanul thereminezett szerte a világban, amíg meg nem halt. A többit pedig elmeséli Najmányi László, aztán el is zenéli és dalban mutogatja el.

Aki kíváncsi, egyrészt hamar megöregszik, másrészt pedig ott a helye a Reklámkocsmában, jófajta sörök, zamatos mondatok, thereminszó, bloggerek, barátok, zsíros popák és keserédes unikumok társaságában.

Aki pedig nem jön, az zsírjon otthon, majd rakunk fel fényképet.

2008. szeptember 17., szerda

Küldjél postán ragasztott halat!

Az egy dolog, hogy valaki óriási falevélnek öltözve üldögél a fák között, vagy fogkefének álcázza magát. Az meg egy másik, ha ragasztóba konzervált halakat küldözget átlátszó tasakban postai úton. Erre mondják: madárlátta. - A kézbesítők réme, Riitta Ikonen.

Riitta Ikonen

Szerintem a csaj teljesen buggyant, a zabálnivaló fajtából. A postai dolog csak egy a számtalan project közül, amelyet megálmodott. Fantáziája kissé túlcsordul, de zavarbaejtően jól valósítja meg a dolgait. Miután tele lett a hócipője azzal, hogy Finnországban nincs hó karácsonykor, megcsinálta a „Snowflake" mutatványt. Hópehelynek öltözve ugribugrizott a hideg északi tájon, így hirdetve a klímaváltozás veszélyeit. Engem tökéletesen meggyőzött, főleg ezzel a képpel, amelyen éppen albinó kisbékaként placcsan szét. A Balti-tengeren apró jégtáblának álcázta magát, lehet hármat találgatni, mire szerette volna felhívni a figyelmet. A madárvédelmi projectről már nem is beszélve. Talán nevetséges, de az biztos, hogy egy ilyen akcióra ezerszer éhesebben csap le a média, mint a Greenpeace (minden tiszteletet megérdemlő) kissé unalmassá váló odabilincselős akciózásaira.

Riitta Ikonen

Riitta Ikonen

Ikonen a belebújós művészetet kultiválja, jelmezimádata nem ismer határokat. Nem tudom, hány művész áztatná a veséit a Balt-tenger mínuszos vizében fókaruciban, ő igen. Lazán. És még élvezi is. Az autóülés listavezető nálam, de a fogkefébe rejtőzött páciens is eléggé elképesztő.

Riitta Ikonen


Vannak földhözragadtabb munkái is, itt az esztétikumot párosítja a lényeggel. Utóbbi az áldott sört jelenti. A Becksnek van egy hatalmas ötlete: időről időre művészekkel terveztet címkét a terméknek, a dologra a pop-artosok ugranak rá a legjobban. Riitta Ikonen is beállt a sörbe, ennek eredménye ez a kis csoda, hogy a szemem is kívánja.

Riitta Ikonen

Riitta Ikonen

Riitta Ikonen

Igazán nagy durrantása kétségtelenül a „mail art"-project. A mókát a mai napig műveli, na, ez tényleg meghökkentő. Japánból, Spanyolországból, Finnországból és Oroszországból küldözget levlapokat Margaret Hubernek címezve, Angliába. Ebben még nem lenne semmi meglepő, minden normális ember csinál ilyesmit. Ahogyan Ikonen műveli, úgy viszont senki. Az ő postai küldeményei kissé túlmutatnak a bizarr kategóriáján. Mindezt azzal magyarázza, hogy a postai szolgáltatás minőségét szerette volna próbára tenni. (Egyébként egy nagyobb művészeti project része volt, amelyben mintegy száz alkotó vett részt.) Nos, úgy tűnik, a posta világszerte jól vizsgázott, hiszen a több tucatból mindössze három nem érkezett meg rendeltetési helyére.

Riitta Ikonen

Riitta Ikonen

Pedig de megnéztem volna a kézbesítők arcát, amikor például egy hajjal teli műanyag tasakocskát bámulnak döbbenten, mint levlapot. De volt ott bakelit lemez letört darabja is, a címet itt egyszerűen belekarcolta a barázdákba. Küldött ceruzahegyezésből kitermelt faforgácsot, szabásmintát, kanapégombokat, Finnországból lyukas fadarabot, folyóból kihalászott uszadékot, horgolt terítőt, fafésűt, mindent, ami éppen a keze ügyébe került.

Riitta Ikonen


Nálam a halak egy kicsit kiverték a biztosítékot, ahogy egy ragasztós masszában megkövülve fagytak bele az úszásba, az örökkévalóságnak, bár időtálló emlék, az is bizonyos.

Riitta Ikonen

Önmagukban semmit nem mondanak a hétköznapi tárgyak, de beleszuszakolva egy A6-os méretű, levlap nagyságú műanyagtasakba, s így megörökítve, úgy igen, úgy művészet. A dolgoknak hirtelen története lesz, s éppen a postai utaztatástól, a szokatlan, környezetéből „elküldöttség" módszerétől válik alkotássá. Nem is arra készült, hogy kibontsák, a csomagolás, a bélyeg és a térben-időben való furikázás ad arculatot a szimpla semmitmondásnak.

Riitta Ikonen

Sok extravagáns művészeti dologról beszéltünk már a Napi Élet kultluk rovatában, Riitta Ikonen a „favoritok" elnevezésű gyűjteménybe kerül. Túl buggyant ahhoz, hogy ne ott legyen a helye.

Ha már gyűjtemény: amennyiben valaki Ausztráliában járna a közeljövőben, adjon már postára egy A6-os szárított kengurukakát! Kíváncsi vagyok, ideér-e? Megköszönném.

2008. szeptember 7., vasárnap

Engem gyíkká változtatott!

Egy svájci kanton parlamentje határozatban rehabilitálta Európa utolsó kivégzett boszorkányát, akinek 1782-ben csapták le a fejét. Anna Göldi köszöni szépen, már nem fáj neki. - Boszorkánytúra.

Az elmaradott svájciak kissé későn kapcsoltak boszi ügyben. Magyarországon például soha nem volt jelentős az üldözésük, a perek száma talán ezerre tehető, a halálos ítéleteké még kevesebbre. Utolsó égetésünket 1756-ban rendeztük, aztán 1768-ban Mária Terézia végképp betiltotta a boszorkánypereket. A svájciak csak 14 évvel később jutottak el az utolsó kivégzésükig, így nyugodtan mondhatjuk, megelőztük a hanyatló nyugatot. Most eszükbe jutott, hogy szégyellik magukat, ezért a felmentő határozat mellett megszavaztak 120 ezer frankot (17,5 millió forintot) arra, hogy színjáték készüljön Anna Göldi életéről és tragédiájáról. Nem is rossz költségvetés, Göldi - szegény - ezt is köszöni.

boszorkány

Mielőtt agyonölelgetnénk magunkat felvilágosodottságunk miatt, említsük meg, hogy volt nekünk egy Könyves Kálmán nevű zsenink, aki az 1100-as évek elején meghozott boszorkánytörvényével el is intézte a perzselni vágyókat. A híres idézet így szól: „Strigákról pedig, akik nincsenek, semmiféle említés ne essék". A mondat megértéséhez tudni kell, hogy a boszorkányokat két fajtába sorolták. Voltak a „malefica" elnevezésűek, ők voltak a „rontók", akik a jövőbe láttak, varázsoltak, és borzasztóan gonoszak voltak, mivel ők hozták a rontást a jóérzésű polgárokra. A másik fajta volt a „striga", amelynek kapcsán Könyves Kálmán király meghozta roppant bölcs döntését. Az ő létükről szóló hiedelmek egészen a kereszténység felvétele előtti időkre nyúlnak vissza. A fáma szerint néhány asszony képes arra, hogy éjjelente állatok alakját öltse magára. Ilyenkor jól kiszívják az alvók vérét, lidércnyomást okoznak, vagy csak szimplán felfalják őket. (Aki hosszabb ideje házas, az pontosan tudja, mekkorát tévedett Kálmán.)

boszorkány

A VIII. Ince nevű buggyant pápa nem osztotta királyunk liberális nézeteit. Ő 1484-ben határozta el, hogy hadjáratot indít mindenki ellen, aki nem a keresztény vallásnak hódol, vagy a hódolás mellett esetleg természeti vallások filozófiájára is kacsingat. Bullát adott ki a boszorkányságról, amelyben részletesen taglalta, mily kártékony az egyházra nézve ez a förtelmes, ördögtől való tevékenység. Mert bizony, aki megtagadja Istent, az elveszítette az örök üdvösség ígéretét, ergo boszorkány. Utasította a papságot a szószékről indított küzdelemre, prédikáljanak csak gőzerővel a mocskos népség ellen, egyben teljhatalmat adott az inkvizítoroknak a boszorkányperek ügyében.

boszorkány

Érdekes, de a tömeges kivégzéseket nem a pápai bulla indította el. Két évvel később, két teljesen hibbant domonkosrendi szerzetes, Heinrich Institoris Kramer és Jakob Sprenger kiadtak egy boszorkányellenes könyvecskét Malleus Maleficarum (Boszorkánykalapács vagy Boszorkánypöröly) címmel, amely azóta is a műfaj klasszikusának számít. Ebben minden boszorkánysággal kapcsolatos tevékenységet a nők szexualitására vezetnek vissza.

„Minden boszorkányság a test vágyaiból ered, amely a nőben határtalan. A nők ingadozóbbak hitükben, mint a férfiak, könnyebben befogadják a külső hatásokat, azonkívül fecsegők, és képtelenek eltitkolni egymás elől gonosz fortélyaikat, s minthogy gyengék, titkos eszközökhöz folyamodnak, hogy nyerhessenek."

Teljesen igazuk volt, de mi köze van ennek a boszorkánysághoz? A mű alapjáraton a nők buja vágyairól szól, kiválóan rávilágítva például az ördöggel való közösülés korszakos problémájára. Az elméletileg cölibátusban élő derék szerzetesek egyébként meglepően széleskörű szexuális fantáziával rendelkeztek. Olyan részletességgel tudtak írni a megvetendő bujálkodásról, mintha bizony gyakorolták volna. (Nonszensz felvetés.) A perverzió teljes skáláját mutatták be, mint undorító, boszorkányoktól való dolgokat, aztán a leghatározottabban felszólították a jámbor olvasókat, hogy a krisztusi szeretet nevében nyugodtan üldözzék és nyírják ki a boszikat.

boszorkány

Ez jobban hatott, mint a bulla. Olyan boszorkányüldözés indult meg Európában, hogy valami csoda! Új szakma is született, a hivatásos boszorkánykeresőké. Ők szép summát kaptak azért, hogy a közösség által megvádoltakat különböző próbáknak vetették alá. Elegáns megoldás volt az úgynevezett „vízpróba". A boszorkánygyanús nőnek jobb kezét a bal bokájához, bal kezét a jobb bokájához kötötték, majd behajították a vízbe. Ha lebegett a vízen, akkor boszorkány volt. Ha elsüllyedt, akkor nem, ebben az esetben megpróbálták kihúzni, mielőtt megfulladt. (Többnyire nem sikerült.) A boszorkányperek a kínzások pazar választékát kínálták a vallatóknak. Volt ott ujjszorító, spanyolcsizma, amely a lábszárcsontot zúzta szét, nyújtás, amitől szakadtak az izületek, s az egyik leghíresebb, a boszorkányszék. Ez egy vasból készült, szögekkel kirakott ülőhely volt, amely alá tüzet gyújtottak. Brutális.

boszorkány

A kínvallatások hatására természetesen mindenki beismerte, hogy boszorkány. Akkor aztán irány a máglya, de favorit volt még a fejlecsapás, illetve a kötél is. A cinikus pofátlanság netovábbja, hogy a perköltségeket és a börtönkosztot a máglyán elégetett asszonyok (férfiak) családjával fizettették ki. Egy idő után már semmi logika nem volt az őrületben. Elég volt egy rosszul sikerült pillantás a szomszédra, az már szaladt is a hatóságokhoz, hogy éppen szemmel verték. A nők mellett férfiakat, sőt, gyerekeket is kivégeztek boszorkányság vádjával, de léteznek olyan dokumentumok, amelyek állatok kivégzéséről szólnak. Mert beléjük szállt az ördög. Akkora kivégzéshullám volt a XV. és a XVIII. század között, hogy a számokat illetően csak óvatos becslésekkel találkozhatunk. Van, aki százezrekről beszél, mások milliókról. Feljelentettek boldog-boldogtalant, a feljelentő pedig éppúgy máglyán végezhette előbb-utóbb, mint áldozata. Eluralkodott a rettegés, az emberek már nem a boszorkányoktól féltek, hanem attól: őket nézik annak. Mivel a hivatalos szervek, az inkvizítorok és maga a Vatikán is szép pénzt zsebelt be a perköltségekből és a vagyonelkobzásokból, a dolog mintha soha nem akart volna véget érni.

boszorkány

Minden idők egyik leghíresebb boszorkányper-sorozata Salem városában történt, 1692-ben és 93-ban. A tömeghisztéria és a puritanizmus vak csordaszellemének volt ez a kiteljesedése, s a dolgok keménységére jellemző, hogy a végén éppen a tiszteletesek kérték a kormányzótól: állítsa le a dolgot, mert már nagyon durva. Az eseményekről Arthur Miller írt mesteri színdarabot, majd forgatókönyvet az 1996-os „A salemi boszorkányok" (The Crucible) című filmhez, amelynek nézésekor Daniel Day-Lewis és Winona Ryder játékától dobhatunk egy hátast. Miller eredeti műve az amerikai komcsiüldözések ellen született, de történelmi drámakánt, szigorúan a salemi történetet nézve is teljesen megállja a helyét.



A dolog azzal kezdődött, hogy néhány kiscsaj - köztük Abigail Williams - bekattant Salemben, s elkezdtek néhány helybelit megvádolni azzal, hogy rontást küldött rájuk. Boszorkányok! Más se kellett a bigott népségnek. Elszabadult a pokol, s hamarosan már nem csak Salemben, hanem a környékbeli falvakban, sőt, még Bostonban is tombolni kezdett a boszorkányüldözés. Salemben pedig az összes csitri egyszerre kezdett ájuldozni és furcsa szavakat motyogni, bizonyítandó, átok van rajtuk, s megjelent a közösségben a Sátán. A perek 1692. március 1-jén kezdődtek, és egyre több volt a gyanúsított. Még egy négyéves kislány is, az egyik vádlott gyereke. Összesen nyolcvanan vártak a tárgyalásukra, köztük volt az a John Proctor is, aki valamit sejthetett az igazságról, mivel hülyeségnek tartotta az egész történetet. Neki ennyi volt a bűne, biztosan a Sátán tagadtat vele, úgyhogy nyomás a vádlottak közé!

boszorkány

Szomorú vége lett a dolognak. Összesen tizenkilenc embert akasztottak fel, egyet pedig -aki nem volt hajlandó vallani - három napi szenvedés után a kínzás során, a nyújtópadon öltek meg. 1693 januárjában aztán besokalltak a dologtól, a kormányzó pedig megszüntette a pereket.

Ennek ismeretében azt gondolnánk, hogy napjainkra eltűnt a boszorkányüldözés. Dehogy! Afrikában a mai napig végeznek ki embereket boszorkányság vádjával, Kenyában idén májusban tizenegyet égettek meg.

Visszatérve a kiindulóponthoz: jó a svájciaknak, hogy parlamentjükben van idejük ilyen dolgokkal foglalkozni. Bár nálunk is ilyesmik lennének a legégetőbb problémák.

Egyébként késői üdvözletem küldöm Könyves Kálmánnak.