Egy olyan művészt, aki a www.wwwcomcom.com nevű oldalt birtokolja, alapból nem lehet elutasítani. Képeit nézve még jobban szeretjük. Sikító kéjnyílás és mutáns Mona Lisa, szétcsapott fejek és alakok egy pszichedelikus ecsetperverztől. Naoto Hattori: a szürreál ferde szemmel. - BeinArt. A tizenötödik csapás.
Kompromisszumok nélkül pingál, vallja magáról a szürrealista eszelős, bár ez a kifejezés abban a körben szentségtörően közhelynek számít. A kis Naoto már oviban rajzszerű dolgokat kreált, bár kissé szokatlan stílusban. Amíg a többieknél a kiskutya-pici ház-anyuapu felállás dominált, ő előnyben részesítette a női mellek és „pisilős képek" kreálását. Utóbbira most hirtelenjében nem tudok mit mondani, ifjú zseniknél gyakran előfordul némi extrém beütés, a szó minden értelmében, bár egy három-négy évesnél még ne gondoljunk csúnyákra.
Lényeg, hogy egyébként nem túl koros versenyzőnk elég öreg motoros már a szakmában, tekintve pelusos korától kezdődő rajzolási mániáját. Általában van a művészeknél egy választóvonal, egy jel, egy meghatározó mozzanat, amelytől saját időszámításukat elkezdik. Hattorinál nincs. Ceruzával kezében bújt ki a mamából, azóta csak fest és fest. Napi 12-14 órát húz le az ecsettel, és dührohamot kap arra a tényszerű gondolatra, hogy a nap csak huszonnégyből áll. Arról nem is beszélve, hogy időnként meg kell állnia az evés és egyéb haszontalan dolgok miatt. Nála a mániát szó szerint kell érteni. Meghökkentő mennyiségben ontja a festményeket, munkabírásának nincs határa. Egyszerre több kép is kész van fejében, de mivel csak egy van belőle, keze nem tudja tartani agyának tempóját. Másik nagy világfájdalma éppen ezért a klónozás bonyolultságában rejlik. Erre mondta a Nagy Beinart: két Hattorival a világ biztosan gazdagabb lenne, de a gondolat elég bizarr.
Természetesen adja magát a kérdés, milyen minőségű és mekkora adag drogokat majszol be művészünk. Nem csak a folyamatos pörgés miatt, de a festményeket kóstolgatva is beugorhat ilyen asszociáció. Gomba, fű, tű, szippancs, mi játszik vajon Naoto elméjével? A válasz kijózanítóan mesteri: munka közben nincs drog. Akkor nem tudna szárnyalni a képzelet. Hozzáteszi: ez nem azt jelenti, hogy soha semmikor, sőt, éppen a tudattágítók segítettek létrehozni a kedvesen beteg világot, amelyet láttat velünk, de festés közben inkább zenét zúgat a fülébe, minden agycsapkodó nélkül. Kár, nekem teljesen elképzelhető kép, amint a nyusziszemű japán időnként sikoltozva menekül műtermében a saját vásznán látottak miatt, nem beszélve arról a nőről, aki a sarokban gubbaszt, és igen furcsa dolgok jönnek ki a száján...
A visszajelzések is zömében ezzel foglalkoznak. Lelkes fogyasztók (alkohol, művészet vagy drog, mindegy, csak rúgjatok be!) lelkesen érdeklődnek tőle, melyik anyag tehetné őket is ilyen lelkessé? Ezekre Hattori annyira nem válaszol lelkesen, nem úgy a teljesen bezsongott nőnemű rajongók leveleire. Ők azzal fárasztják a fáradhatatlan harcost, hogy puci képeket küldenek magukról, testükön olyan tetkókkal, amelyek a Mester művei alapján készültek. Kell ennél zengőbb kritika? És még bele sem gondoltunk, mely testrészeken fekszenek a szétfolyt kinézetű alkotások. Például a Munch kép alapján készült Sikolyt hová varratná magára egy művészetimádó erotomán?
Hattori löketeibe első pillantásra bele lehet habarodni. Bár időnként túlcsorog agyából az ötlettenger, és nem is tudja átfolyatni minden őrültségét a vászonra, guszta munkák ezek. Minden elrugaszkodottságuk és hátborzongatásuk ellenére van bennük valami világos derű, vidámság, amitől nem lesz kényelmetlen érzése a bámészkodónak.
Ha Leonardo ma élne, biztosan együtt tágítanának tudatot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése