Egy csipetnyi depresszió, egy falatnyi életundor, rengeteg ötlet, plusz Photoshop. Peter Gric szürrealizmusa halad az uralkodó pszichológiai trendekkel, bár nem is sejti. Matekfestészet felsőfokon. - BeinArt. A tizenegyedik csapás.
Gric az a festő, akit vagy elküldenek a fenébe, csalót kiáltozva, vagy leborulnak békaperspektívába képei előtt, és fene módon bólogatnak. Az igazság odaát nincs, ideát pedig ne keressünk ideát: az ördög mindig a részletekben, meg egy jó kis programban. Az Ausztriában élő fenegyerek büszkén vállalja, hogy festményeinek 95%-át számítógépen tervezi meg, sőt, nem ritkán ki is nyomtatja az előkezelést, és az alapján pingál. Nem új módszer ez, csak van, aki soha nem vallaná be. Gric vállalja, saját bevallása szerint 1992 óta technikázik így.
Ennél a pontnál elkezdődik a művészethez konyítók csatája: lehet-e egyáltalán festészetnek nevezni azt, amit Gric csinál? Hiába a vászon és az ecset, ha egyszer előtte egy teljesen mesterséges 3D-ben, számítógépes segítséggel alkotta meg a művet. Még a hívek is óvatosan kezelik a témát, mert hát nem kell ezt ennyire hangoztatni. És mit mond Gric? Nem sokat. Számára ez nem téma. Egyfelől tudja, hogy mennyien dolgoznak így. Másfelől munkája a könyv- és CD-borítókhoz, illusztrációkhoz köti, ott pedig már bajos kikerülni a programokat, hacsak nem akar az ember megőszülni. Harmadrészt: és akkor mi van? Éppen azért képes lehetetlen beállítású képeket alkotni, mert egy program lehetővé teszi, hogy megnézze, mi az, ami elméletileg lehetetlen.
A Metropolis struktúrájától még a fanyalgók is elhallgattak. Maradtak a végső „döfős érvek": „Túl megszerkesztett, nem eredeti, megtanulta a leckét, de sablonosan adja elő." Minderre Gric egy vállrándítással válaszol. Számára kihívás a mesterséges tér részleteinek kidolgozása, a technika pedig része az egésznek. Nem véletlen, hogy órákat tud eltölteni a Google Earth előtt. Inspirációs magyarázat - kapaszkodj a hegycsúcsba! - nincs. Gric nem tud egyetlen okot sem mondani, hogy miért fest. Nem tudja kielemezni még a saját képeit sem. Annyival tisztában van, hogy rejtélyes dolgokat művel, de hogy mi lehet a megoldás, az őt magát nem igazán érdekli. Fény és tér, vele rengeteg ellentmondás, de ennyi.
A sci-fi imádat leköszön minden munkájáról, ezt sem tagadja. A Star Wars és Giger voltak a tankönyvei, csak azután csatlakozott Dali és Ernst a tanítók közé. Az egyszerűségben a csoda - vallja, és nem tartja magát sem zseninek, sem pedig gurunak, aki utat mutat. Már csak azért sem, mert ő maga sem nagyon tudja, merre visz. Az aktuális divatfestészet hidegen is idegen, csak táncol az idegen, Gric ebben az egyben nagyon következetes: gyűlöli. A kortárs művészet legnagyobb részét blöffnek tarja, s még a „dilettáns" szó is kicsúszik olykor a száján. Tegyük hozzá, mindezt elsősorban az osztrák és német területekre vonatkoztatva állítja, de ott nagyon. Arról panaszkodik, hogy alig tud elmenni egy olyan galériába, ahol valami értéket is lát. Majd - továbbfestve gondolatát - kijelenti: ez elsősorban nem a művészek hibája, hanem a primitív trendeké: ha nem követi az ember, feketelistára kerül. Ha viszont igen, akkor kényszerből dolgozik, és ontja a buta, igénytelen, ostoba munkákat.
Aztán állít valami érdekeset, amely persze csak az ide-oda nyargaló laikus ló számára jelenthet újdonságot. Ám ha minden területen így működnek a dolgok, miért éppen a képzőművészet lenne kivétel? Gric szerint lehetsz a világ legtehetségesebb festője, ha nem vagy kegyeltje a galériák, kurátorok és kritikusok által létrehozott kartellnek, semmi esélyed. Bár némi személyes sértődöttség érződik a megállapításból, a feltételezés jogosságát nincs ok megkérdőjelezni. Gric szerencséje, hogy vannak Beinarthoz hasonló megszállottak, akik beveszik saját „csapatukba" (lásd még: Labyrinthe Group) ezzel elég széles körben propagálják tevékenységét. Hogy Beinart kartellezik-e galériákkal, kurátorokkal és kritikusokkal, az már más lapra tartozik.
Gric képeit kóstolgatva hamar felbukkan a divatos kérdés, amelyet Beinart is feltett neki: mi újság a spiritualitással? Köszöni, nem sok. Keresi a megvilágosodást, sőt, meg is találta. A bölcsesség lényege, hogy nincs bölcsesség. Az ember maximum magán képes javítani valamicskét, ha ugyanezt a világgal próbálja, akkor teljesen reménytelen vállalkozásba kezd. Éppen ezért nem misztifikálja túl a művészetét sem. Inkább tekinti rögeszmének, mint küldetéstudatos guruzásnak. Számára a festészet csak annyit mutat meg, hol jár az adott pillanatban az ismeretlen úton. Ennek azonban semmi köze a spiritualitáshoz, még kevesebb bármiféle magasabb rendű tudáshoz vagy bölcsességhez.
Gric dolgaiban az a legizgalmasabb, hogy semmi izgalmasat nem akar beléjük tuszkolni. Fest, mert festeni akar. Nem próféta és nem prédikátor. Nem filozófus és nem úttörő. Nem mester, nem tanítvány, nem teremt iskolát és nem is rombol le egyet sem. Nem alkot semmi mellett vagy ellen. Nincs meghatározott ideológiája, éppen ezért nem is szűkülhet be a művészete. Nagyjából definiálható, mi az, amit nem csinál. Szokatlan, de mivel minden befogadó szubjektíven értékel, így is meg lehet határozni valakinek a művészetét.
Kissé méla undorral néha épít egy-egy lehetetlen épületet, időnként pedig hozzátesz egy testet. Ha nem tetszik, felgyújtja. Messzire száll a torony láng nélküli füstje, pedig nem is elefántcsont. Gric nem épít olyasmit.
Az túl szájbarágós lenne. És nem is izgalmas.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése