Mirrors

Az alapötlet ősrégi, az apácás rész gáz, a film mégis működik, minden klisés zagyvaságával együtt. - Tükrök. Nézd meg magad!

Egyike vagyok azon keveseknek, akik egy percet sem láttak a 24-ből. Ez biztosan roppant kínos, de így jött össze. Sehogy. De tervezem, hogy egyben letöltöm, azaz megvásárolom baromi drágán az egészet, ami már kapható a gyógyszertárakban, mert egyrészt kíváncsi vagyok, másrészt Kiefer Sutherland. Első filmjei óta rajongója vagyok, sőt - talán nem káromlás -, jobban szeretem az ő karakterét, mint a zseniális papájáét. Az évek múltán a hörcsögszerű arc visszavett magából, a szónak minden nemes és nemtelen értelmében, az alkohol dúlásának nyomai kifejezetten jól állnak neki, tehetsége semmit nem kopott, lesz ebből még 48.

Most jutottam el odáig, hogy végig tudtam nézni a Tükröket. Utólag visszagondolva, kissé nagy feneket kerítettem a dolognak. Telefon kikapcs, szoba sötét, rágcsa, iszike, cigi a kezem ügyében, házimozi csőre töltve. Innen én ki nem megyek, amíg nem kezdek hörögni a félelemtől - gondoltam, aztán dehogynem. Igaz, remake-től soha ne várjon nagyot az ember, de még így is majdnem meggyőzött.

A jó kis nyitás után, ahol az őr tükörképe széthasogatja a saját nyakát, ezzel kinyírva az igazit, nyalogattam a szám szélét, igen, ez kell ide, nem Mulder ügynök. Aztán jött az ötlettelen közhelygombóc, amely a hátteret volt hivatva ábrázolni. Apuka zsaru volt, de véletlenül lelőtt egy másik zsarut, ezért inni kezdett veszettül, végül anyuka (aki Igen Jó Nő) fogta a két gyereket, és lelépett. Apuka ebbe képtelen volt belenyugodni, ezért felhagyott az italozással, és éjjeliőrként kívánt a továbbiakban tevékenykedni, hogy a nyugdíját kiegészítse, és újra ő legyen a családban a csúcselosztó. (A filmben még azt is bemutatják, ahogy Kiefer S. talál egy szekrényben egy fél üveg piát, de jól félretolja, mert bátor, és van neki akarata. Basszus, azt hittem, ezeket a klisés hülyeségeket már elfelejtették, de nem.) Szerencsére a történet nem a Bukott Rendőr és a Gonosz Ital közötti küzdelmet mutatta be, hanem a tükrökben tevékenykedő ocsmány lényeket, akik aztán úgy elintézték szegény főhősünk húgát, de úgy, hogy az embernek leszakadt az állkapcsa a látványtól.

Ez a tükröktől való fosás ősrégi dolog, és napjainkban is igen közkedvelt. Általában a halottak átjáróinak tekintik őket. Mai napig vannak helyek (Magyarországon is), ahol letakarják a tükröket abban a szobában, ahol meghalt valaki. Mielőtt a lelkének eszébe jutna csatangolni egy kicsit. Mert utána a frászt tudja hozni az otthoniakra, amikor hajnali kettőkor esetleg olyanokat csinál, mint a filmbéli huncutok. Az egész Bloody Mary legenda erre épül, de majdnem minden kulttterület rendelkezik saját elnevezésű tükörmumussal. Hálás téma, a film galamblelkű készítői pedig igyekeztek is kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket. Látványban és huhogós jelenetekben ez szépen működött. A Tükrök legjobban sikerül részei kétségtelenül azok, amikor K. S. egyedül bóklászik egy zseblámpával a kiégett épületben, az idegesítő tükrök között, és közben lát néhány cifrán furcsát. Okos ötlet volt már középtájon bemutatni, hogy a tükröket nem lehet szétverni, összetörni, sőt, még a golyó sem fog rajtuk. Ezzel kipipáltak egy olyan dolgot, amely minden igazi horrorfanatikust idegesítene az első perctől kezdve. A kéznyomos jelenetért jár a Foscar-díj, annál sikerült nagyon beparáznom, pedig csak tenyérlenyomatok voltak egy tükrön. Khmm. Belülről.

A látványra egyébként panasz nincs, eltekintve az „Éjjeliőr ruhája meggyullad, pedig nem is ég" jelenettől, amelyben a számítógépes lángok láttán sörért kellett kiáltanom. Remek ötlet volt a víz, mint tükröződő felület használata, és egy nagy dicséret azért a néhány perces jelenetért, amelyben a Bukott Rendőr és a Jó Nő Feleség együtt festik le a házban található tükröket zöld festékkel. Kiefer Sutherland-nek ott van egy annyira nyomorult pillantása, amitől mindent elhittem neki. Aztán elkezdődik a Tükrök utolsó harmada, amelyben majdnem sikerült tönkrecsapni az addigi gyönyörűen kidolgozott munkát. A finom, nem siető horror felpörög, egyáltalán nem előnyére. Onnantól kezdve, hogy K.S. végre rájön, ki az az „Esseker", megkeresi, és elmondatja vele a tükrök titkát, nevetséges hülyeséggé válik az egész. Forgattam a memóriámat, hogy akkoriban lehetett-e a forgatókönyv írók sztrájkja, de nem tudtam visszaemlékezni. Mindegy. A lökött kiscsaj, akit egy tükrös kabinban gyógykezelnek, majd apácák között nő fel (ahol nincs tükör, hoppá, de figyeltek!), de a démonjait a tükrökben felejtette, akik aztán lelkeket zabálnak, hát ez a szál nagyon gagyi volt. Érezni, hogy az alkotók valami tököset akartak magyarázatként tálalni, de ezt a hülyeséget? Ennél még az is jobb lett volna, ha a régi tűzvész hullái adták volna a megoldást.

És a nagy harcjelenet a végén. Unalmas, érthetetlen, elkapkodott, sablonos, B-filmes borzalom. Mindezeken még túllépne az ember, ha lenne bármiféle funkciója a dolognak. De nincs. Ott kellett volna befejezni, hogy a vénasszony, akire évtizedek óta várnak a tükrök lakói, újra beül a kalitkába, a tükrök széttörnek, és jól darabokra nyiszálják az apácát. Az egész ezt követő jelenetet ki lehetett volna hagyni. Bár ez lett volna a film csúcsjelenete, a másik szál, ahol a Jó Nő Feleség sírva ölelte magához éppen a két megmenekült gyerekét, sokkal izgalmasabb volt.

A záró képsorok miatt azonban minden cifra káromkodást visszaszívtam. A Hatodik érzék óta ölik egymást az írók, hogy nagy csavart toljanak be egy horror végére. Ez ugyan nagynak nem nevezhető, csavarnak is csak némi pozitív hozzáállással, ám a kivitelezés tökéletessége megmentette a filmet a gyors felejtéstől. Szép, nem kapkodó, de nem is szájbarágó lezárás, ami után még egy csomó ideig azon gondolkodtam, vajon mihez kezd magával szegény Bukott Rendőr, azon kívül, hogy kopogtat néha.

Minden klisés dolga ellenére a Tükrök nagyon jó film. Klasszikussá nem fog válni, de a tízből egy erős hetest megérdemel. Azért vagyok ilyen nagylelkű, mert a megnézése után csak két nap múlva mertem tükör előtt borotválkozni. Akkor pedig mégiscsak volt a dologban valami...