Az ötlet nem új, a kivitelezés azonban döbbenetes. Végy két látszólag teljesen különböző elemet, kapcsold össze, s máris kész a műalkotás. A kiállítás látogatója pedig órákig elmélkedhet a Fabergé-tojásra festett gázpalackok, vagy a barokkosra vett betonkeverő paradoxonja előtt. - Wim Delvoye kiállítás február 15-től az Ernst Múzeumban.
Delvoye képes elhitetni, hogy a paradoxon csak látszólagos ellentmondás. Mondják provokatívnak, botránykeltőnek, obszcénnak, szerintem csak egy fantasztikus képzelőerővel, humorral és türelemmel megáldott művész, aki máris klasszikusokat alkot. A látszólag egyszerű (dehogy egyszerű) alkotások kiindulópontja mindig egy ellentmondás ötlete. A röntgengépről például törött csontok, kormos tüdők jutnak az ember eszébe, s csak a legritkább esetben egy ifjú pár, amint éppen az arcuk között lévő üres teret töltik ki egymás nyelvének nyaldosásával. Mondom, látszólag egyszerű, kitalálni és kivitelezni viszont már nem annyira az.
Vagy itt van a betonkeverő, amely minden csúfságától megfosztva, fából kifaragva, barokkosan kicsipkézve akár szobadísznek is elmehetne, csak hát baromi nagy. Ötlet, kivitelezés. Ez az, ami előtt le lehet csüccsenni, és hosszú perceket tölteni azzal, hogy végre szabadon engedjük saját, racionális keretek közé szorított fantáziánkat. Delvoye - hála érte - nem magyarázza alkotásait. Berobbannak az ember agyába, beindítanak egy láncreakciót, s a végén rájövünk: paradoxonok nem léteznek, minden mindennel összefügg, minden mindennek a párja.
Egyszerű gázpalackok sorakoznak egymás mellett. Különlegességük a festésükben rejlik. Mintha porcelán cukortartókat látna az ember. Finom, mesteri ecsetvonások, idillikus képek (szélmalom, vitorlás) profin kidolgozva. A böhöm tárgyak egycsapásra műalkotássá válnak, ki gondolná, hogy egy hülye kis gázpalack esztétikai örömöt képes okozni?
A Mester (43 esztendős) egyik legnagyobb ötlete a disznók tetoválása volt. Lenyűgöző! A köztudatban mocskos, büdös, ganajban fetrengő röfik hirtelen élő, mozgó festményekké alakulnak. A halott disznót megnyúzzák, a bőre megy a kiállításokra, az sem semmi látvány, de az igazán tündéri az, amikor még élnek és vidám töfiszó mellett kocognak ide-oda, agyontetovált testtel. Ezzel a szimplának látszó mutatvánnyal, ismerve a moslékzabálók és az ember genetikai hasonlóságait, teljesen természetesen bukkan fel a kérdés: mennyivel vagyunk különbek egy disznónál?
A flamand művész sztáralkotása is látható lesz a kiállításon. A kakagép, eredeti nevén „Cloaca". Ezt azért nem lehetett semmi összefabrikálni, nem véletlen, hogy 2000 és 2007 között nyolc változata készült el. A gép az ember emésztését mutatja be működés közben, van „szája", „gyomra", „belei", vannak különböző enzimeket tartalmazó palackjai. (Szó szerint vegytiszta művészet.) És egy futószalag. A „szájba" be lehet rakni a kaját, a futószalag végigcipeli a „szerveken", a végén pedig kipottyan a végtermék, formás hurka alakjában. Akinek van idegzete, nézze végig. Szerves és szervetlen tökéletes találkozása. Egy gép, amely - technikáját tekintve - tökéletesen leutánozza az emberi testben végbemenő folyamatokat.
Egy olyan kiállítás, amiért vidékről is önmagában megéri elutazni Budapestre. Tömény élmény, néhol depresszív, néhol mulatságos, néhol döbbenetes, de mindenképpen a szó klasszikus értelmében elgondolkodtató elemekkel.
Most pedig megyek és megröntgeneztetem magam a Klinikán. Szeretném elcsípni azt a pillanatot, amikor egy konyhaasztal lóg ki az orromból. Hol itt a paradoxon?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése