Alexander Koszolapovnak sikerült összehoznia a (volt) szovjet és az amerikai birodalom legnagyobb giccseinek kultúrmorzsáit. Az eredmény: egyszerű, ám tartalmas kulturha. - Pókember lerúgja Lenin fejét.
Az ezerszer el- és kiátkozott Koszolapov érdeklődési köre három témakört ölel fel, ám ez kimeríthetetlen tárháza ötleteinek és azok megvalósításának. Az amerikai életformába beépült mesterséges kultúra, ennek a szovjet birodalmi változata, illetve a bigott vallásosság. Művészetében ezeket kombinálja, gyúrja össze valami ragacsos, mégis abszolút élvezhető giccskarikatúrává. Ha ránk jön a röhögés, nem bennünk van a hiba.
Koszolapov munkáiban az a nagyszerű, hogy nem csorog a víz a tökünkön, ha megpróbáljuk értelmezni. Mert nincs mit. A képlet pofonegyszerű: megmutatja egy időnként műanyag-kultúrában lubickoló ország (USA) fetisizált kultrészleteit, s ezt összekombinálja egy már nem létező ország (ex-USSR) kultúrának nevezett mocskával. (Konkrétan a kommunizmus alatt a tömegekre erőltetett, „kötelező" pártkultúráról van szó, illetve magáról a nagy Leninről, aki Mickey egér mellett a kedvence Koszolapovnak.)
Előbbi esetében kényszer szüli a kultúrát, no meg az ostobaság. Nehéz nem megvakarni a fejünk búbját, amikor az amcsik az amerika kultúra szerves részének hiszik a Coca-Cola termékeit, a McDonalds üzlethálózat ebédjeit, vagy éppen John Wayne-ről neveznek el repülőteret. Istenem, Koszolapovnak Walt Disney jött be. Kinek nem? Csak neki másképpen. Mint ahogy a két egér egymásnak esik egyik leghíresebb sorozatában, a „Mickey Kamasutra" című izében. Én nem nagyon akartam először hinni a szememnek, hogy egy szoborkompozícióban a nagyfülű egeret tényleg lesz.pja a másik nagyfülű, de ez van. Ne keressünk ideológiát benne, mondjuk úgy, rajzfilmszimbólumot így még porba nem aláztak.
Mickey-t imádja a legjobban a pofa, őt a szexuális pózokon kívül még bizarrabb szituációkba kényszerítette bele. Aki idősebb, az talán emlékszik még a Moszfilmes filmek elején felbukkanó hősi párra, akik földöntúli elszántsággal markolászták a sarlót és a kalapácsot. Az eredeti munka Vera Muhina (muhaha) nevéhez fűződik, aki „A munkás és a kolhozparasztnő" címmel alkotta meg ezt a csodát. Oké, mondta Koszolapov, nesztek ugyanez, kissé másképp! Komolyan, Mickey és Minnie jobb, mint az eredeti. Az alkotás szorgalmas rombolása a volt szovjet rendszer (ma is az tán) ikonszerű képződményeinek. Kiváló, én nagyon jól mulatok rajta. A ruszkik is, de még a Disney is. Koszolapovnak ez a 2005-ös munkája nem osztotta meg annyira a közvéleményt. Mondjuk úgy, sokkal-sokkal többeknek tetszett, mint akiknek nem.
Más a helyzet a Disney-Lenin párosítással. A művész elmeséli a keletkezés történetét is. Amcsiban talált egy kidobott Mickey Mouse fejet, ezt hazavitte, majd tekintete az asztalon álló Lenin-szobrocskára tévedt. Na, így alakult ki a végeredmény bronzból. Bigott kommunisták itt vadul felhördültek: ami sok, az sok. Meg is indult Koszolapov üldöztetése, természetesen szépen csomagolt indokokkal megfejelve. Ami röhejes, hogy az amerikaiak ezt is iszonyúan élvezték, pedig a mű az ő orrukra ugyanúgy odakoppintott.
Alkotása részt vett a 2005. végén szervezett New York-i kiállításon, amely a „Russia 2 - Bad News From Russia" címet kapta. Ott az orosz pop-art legnagyobb fenegyerekei mutatkoztak be, hatalmas sikerrel. A konzervatív „otthoni" művészeket azonban egyáltalán nem lelkesítette a dolog, így beperelték az e műfajban legnagyobb névnek számító Marat Guelmant. Ő ad teret Moszkvában galériájával a Koszolapovhoz hasonlóan gondolkodóknak, illetve ő szervezte az amerikai kiállítást is. A per tárgya főleg az, hogy Oroszországban ne mutathassák be többé ezeket a „mocskokat", mivel azok sértik őket emberi jogaikban, valamint ortodox hitükben. A blaszfémia kiáltozása közben némi bevételt is várnak, ugyanis 170 000 dollár kártérítést is követelnek.
Ha már blaszfémia, Koszolapov leghíresebb műve aztán rendesen kiverte a biztosítékot. Lenin bácsival lehet viccelni, Mickey-vel pláne, de Jézust bekeverni a másik kettő mellé, az húzós. Szerintem nem, ha már szupersztárokról beszélünk, miért ne? A „Hero, Leader, God" címet kapott isteni hármas inspirálója elég nyilvánvaló, Koszolapov ezt bólintotta meg zseniálisan egy dupla csavarral.
Ha a trió szobra a leghíresebb, akkor a következő két kép minden bizonnyal a leghírhedtebb és legprovokatívabb.
Az újszövetségi kinyilatkoztatást ilyen formában még garantáltan nem láthattuk. Ismét felhívnám a figyelmet az egyszerűségre. Jézus Krisztus ugyanúgy az amcsi kultúra része, mint a gyorsbüfögtető étel és ital. Ugyanúgy árulják, mint bármi mást. Ugyanúgy bulvártermékké képesek zülleszteni, mint bármi mást. Koszolapov mindössze összehozott két ilyet. Természetesen tisztában volt hazája „ortodox" művészeinek szívrohamával is. Oroszföldön Jézussal játszani még ma is veszélyes dolog, karikatúraként ábrázolni pedig a kiátkozással egyenértékű. Az USA-ban ugyanez a helyzet, csak nem Jézussal, hanem a multikkal. Miután Koszolapov a Jézus-CC párosítást Lenin-CC és Molotov-CC kettőssé is átvariálta, a Coca-Cola Company annyira berágott a dolgon, hogy beperelte az alkotót. Meghökkentő dolog történt: elbukták a pert. Néha a művészet még a gazdasági óriáspolip karjait is le tudja nyesegetni. Művészi szabadság, van ilyen, még akkor is, ha egy megamultit szivatnak éppen a nevében.
Abba most nem gondolnék bele mélyebben, hogy mi jött volna létre, ha Koszolapovnak a Káma Szútra kapcsán nem a két lapátfülű egér, hanem mondjuk egy Lenin vs. Kis Hableány verzió jut az eszébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése