A nácik imádták, az érzés nem volt kölcsönös, el is húzott gyorsan Németországból. Igaz, addigra odapakolta a filmvászonra mesterműveit, amelyek a mai napig tátott szájat eredményeznek a nézőknél. Pedig a múlt század első felében történt. - Fritz Lang, a Mesterek Mestere.
Lang kis híján lenyomta Hollywoodot a húszas évek végén és a harmincasok elején. De csak kis híján. A német filmgyártás már akkor sem rendelkezett akkora marketinghengerrel, mint az amcsi. Az értékből mindez semmit nem von le, a zseni rendező kenterbe vert munkáival mindenkit, aki a tengeren túl ügyeskedett.
Lang 1919-től jegyezte magát rendezőként, addig festegetett, katonáskodott, utazgatott. Egy évre rá feleségül vette A Nőt, Thea von Harbou-t, akivel valamennyi német filmjét közösen írta meg. Vonzódása a beteg lelkek felé már ekkor elég látványosan megmutatkozott, a később trilógiává nőtt Dr. Mabuse-filmek első darabjában, a Játékosban is a minden erkölcsi kontrollt felborító zseni elméjét boncolgatta, igen sikeresen.
Több nagy munka után jött 1927-ban az a film, amely kitörölhetetlen nyomot hagyott maga után. A Metropolistól teljesen megzavarodtak a népek. Lang olyan világot kent fel a mozivászonra, amely mindenkit ledöbbentett. Értendő ez az utópisztikus téma (a németek annyira nem csodálkoztak, bár az NSDAP még messze volt népszerűsége csúcspontjától), és a látvány miatt. Ez utóbbi a mai napig lenyűgöző. Felhőkarcolók, gépmonstrumok, hatalmas izék, az ember csak a gépiesített törpe szerepét tölti be egy ilyen világban. A nácik kifejezetten élvezték a filmet, utólag ezért is emlegetik a művet a „fasizmus előérzetének", bár még nagyon messze járunk 1933-tól, igaz, Mussolini már javában nyomta a saját diktatúráját délen.
A film a mai napig alapklasszikusnak tekintendő. Mindenki látott már részletet belőle, annyian használtak fel kockákat a saját művük fűszerezésére. Ha máshonnan nem, a Queen „Radio Ga-Ga" klipjéből biztosan rémleni fog valami. A mű népszerűségét és mai napig ható zsenialitását mi sem jelzi jobban, mint az, hogy az UNESCO - először a filmek sorából - a Világörökség listájára írta.
Aztán jött 1931, vele pedig minden idők - szerintem - egyik legnagyobb filmje. Nem mellesleg ez volt Lang első hangos mozija, oda is pakolta rendesen. Az „M - Egy város keresi a gyilkost" minden pszichobrutálok előzménye. Jellemábrázolásban, színészi munkában (ma néhol egy kissé túlzónak tűnhet, ilyenkor gyorsan meg kell nézni újra), rendezésben, forgatókönyvben, feszültségteremtésben, idegtépésben, mindenben elsőrangú. Peter Lorre (Löwenstein László) akkorát játszik benne, mint zakkant gyerekgyilkos, hogy még Sir Anthony Hopkins is irigykedve cuppantgat, amikor szóba kerül a neve.
Ekkoriban már a nácik is kíváncsian figyelték Fritz ténykedését, meg is hívták magukhoz, s tettek egy visszautasíthatatlan ajánlatot. Goebbels, mint Hitler propagandagépezetének főnöke, piszkosul értette a dolgát. Egy vadbarom volt egyébként, de ehhez akkor is nagyon értett. Ő akarta (mások szerint Göring, de a légügyi fenegyerek semmit nem konyított a marketing- és reklámszakmához, úgyhogy maraduk Goebbelsnél), hogy Lang rázza gatyába a nácik által finanszírozott filmesek és alkotások csapatát. Állítólag itt (itt is) hangzott el a híres mondat Goebbels szájából, amikor figyelmeztették, hogy Lang zsidó származású: „Azt, hogy Németországban ki a zsidó, én döntöm el." Igaz vagy sem, mindegy. Jellemzőnek jellemző.
Lang a felkérés után olyan gyorsan pucolt el Némethonból, ahogyan csak tudott. Még az asszonykától is sietve elvált, ő ugyanis kifejezetten élvezte az SA-parádékat és Hitler hülyeségeit az új élettérről. Amerika tárt karokkal várta a filmes zsenit, úgyhogy húsz éven át ott nyomta a jó kis filmeket (elnézést Tőle, de az M-et nálam semmi nem tudja megütni). Talán a Téboly emelkedik ki a mezőnyből, ám Lang lángja akkora tűzzel soha nem lobogott már, mint a Metropolis kohóiban.
1976-ban aludt el végleg a Mester, Chaplin egy évvel később ment utána, azóta együtt moziznak odafent.
A mostani írás aktualitását egy szenzációs bejelentés adja: a Friedrich Wilhelm Murnau alapítvány megtalálta a Metropolis kivágott, s azóta eltűnt részeit. 25 percről van szó, benne állítólag két „nagyon fontos jelenettel". Jó ég! Milyen lehet kiegészítve az a film, ha csonkán is ennyire tökéletes?
Lehet csorgatni a nyálat, remélem, minél hamarabb beheggesztik a felbukkant részeket, aztán nyomni kifelé DVD-n, és trapp megvenni! Nem hiányozhat a polcról.
1927! A nyolcvanas-kilencvenes évek kultrendezői még halvány gondolatok sem voltak, amikor ez a Langelme lerakta mindennek az alapjait.
Mély főhajtás neki mindenért, amit csinált.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése