Tüzes, mint a legjobb vörösbor, csábító, akár a legszebb szajha, vérforraló és fenyegetően gyönyörű egyszerre. Minden mozdulata a hódításról és a nő megszerzéséről szól. - Tangó. Az előjáték művészete.
Bár két városból nőtte ki magát (Buenos Aires és Montevideo), senki nem emlegeti „uruguayi tangó" néven. Pedig ennek a két helynek a szegénynegyedeiben kezdődött el minden. A XIX. század közepétől egyre több európai adott búcsúpuszit az őshazának, és kelt át a tengeren. Az Egyesült Államok mellett a második legkapósabb hely Argentína volt, ahol az indiánok szerencsétlen „odébbhelyezésével" bazi nagy területek szabadultak fel. Az ország kinyitotta kapuit a mezőgazdasági munkások tömegei előtt, azok pedig jöttek, jöttek, mintha soha nem fogynának el. 1869-ben, az első népszámláláskor Buenos Aires lakossága mindössze 150 000 fő volt. Ez a szám 45 év alatt megtízszereződött.
A számtalan európai országból - de főként Spanyolhonból - beáramló csórók hozták magukkal a batyujukat, bolháikat, nehéz életüket, de hozták a zenéjüket, táncaikat, kultúrájukat is. Nem hozták azonban magukkal a feleségüket, gyerekeiket, családjukat. Ennek pedig főszerepe volt a tangó kialakulásában.
Eredetileg egyáltalán nem az az elegáns zene és tánc, amelyet ma ismerünk. A korai tangó pattogó, sokkal gyorsabb és vidámabb ritmusú volt, mint utódja. Persze senki nem jegyezte le az „őstangó" ritmikáját, vagy kottázta zenéjét. Miért is tették volna? Zömében írástudatlan parasztokról beszélünk, akiknek az volt a móka netovábbja, hogy elmehettek inni néhány kupicát, aztán táncolhattak egyet. Csakhogy ennek a táncnak szinte a kezdetektől fogva a hím-nőstény kapcsolat kiteljesítése volt a mozgatórugója.
Mivel a feleségeket-lányokat nem nagyon hozták magukkal az új országba, a férfilakosság száma majdnem a duplája volt a nőinek. El lehet képzelni azt a szenvedést. Buenos Aires tömve volt magányos pasasokkal, a magányos pasasokra legjellemzőbb igényekkel. Alkohol és szex. Előbbi könnyen megoldható, utóbbi is, amennyiben az ember egy gyors numerára vágyott. Ha berontott egy bordélyba, kombinálhatta a kettőt: le is ihatta magát, s májtól lejjebb is gyönyörökben lehetett része. Igen, de mi van akkor, ha valaki ismerkedni, hódítani szeretett volna, egy hosszabb, tartós kapcsolat reményében? Elment tangózni. Ott lehetett megismerkedni magányos hölgyekkel, akik éppen úgy vágytak a férfi ölelésére, mint a férfi a női combok szorítására. Csak éppen sokkal elegánsabban, mint egy bordélyban.
A régi tangóslágerek címei jól jelzik, miről is szólt a történet. A „Muff", a "Kétszer úgy, hogy ki sem veszem" vagy a „Hadd haljon meg úgy, hogy bent van" kezdetű tangószövegekhez nem kell értelmező szótár. A mai napig tartó macsókultusz is ekkor alakult ki a stílussal kapcsolatban. A zord férfi, ahogy tüzesen lüktetve vezeti a nőt, a kemény, határozott mozdulatok, a női test birtoklása, mind az emberiség legdögösebb párzási táncának a része. Egy idő után rájöttek a magányosok, hogy a nők azzal szeretnek jobban lenni, akik férfiasabban, markánsabban táncolják a tangót. Nem volt mese: mindenki nekiugrott gyakorolni. Az igazán profik akár két-három évig is gyűrték, hogy mindent tökéletesen csináljanak. Ha pöpecül ment a tangó, egyenes út vezetett az ágyig, aztán a templomon át a sírig. Még mondják, hogy a művészetnek nincs hatalma!
Aztán az 1910-es években történt két olyan esemény, amely megrengette a világot, kiemelte a tangót Buenos Aires füstös szegénynegyedeiből és a munkásosztály köreiből, és - a szó legszorosabb értelmében - szalonképessé tette a stílust. Egy argentin csóka, aki éppen Párizsban hajkurászta a nőket 1912-ben, egy arisztokrata bálon nem bírt féktelen kedvével és ellejtett egy tangót. A franciáknak leesett az álla a döbbenettől, s abban a pillanatban kitört a mindent elborító őrület. Tangózni akartak még a vénasszonyok is, úgy betüzesedtek a latin vértől. Egy évvel később már egész Európában tombolt az új divat, s ezzel meg is alkották az „argentin tangó" kifejezést, aminek néhány éven belül már kevés köze volt az eredeti argentin tangóhoz.
Miért? Azért, mert - az európai társastáncoktól eltérően - a tangónak nincsenek lefektetett szabályai. Az improvizációra épül minden, a pár két tagja teljesen különböző lépéseket csinál. Persze a férfi vezet, ez az alap. De ezen kívül inkább a kombinációs kreativitás a meghatározó, nem pedig a lábprecizitás. A tangó lényege a szabadság. Ha korlátok közé próbálnák szorítani, éppen ez veszne ki belőle. Az európaiak találták fel a szalontangót, amely azért jelentősen leamortizált módja volt az eredetinek. Ráadásul, ahány tanító, annyiféle tangóstílus létezett. De nem is ez volt a lényeg. Az eredeti jelzésrendszer nem tűnt el: a tangó a szeretkezés tánca volt, mint ahogy napjainkban is az.
Nagyot lendített a stílus világhódításában egy Carlos Gandel nevű úr, aki az említett évtizedben átformálta a tangó zenei képét olyanra, amelyet a világ ma is „A Tangó" néven emleget. Gandel elhagyta a pajzán szöveget és a vidám zenei fílinget, helyette írt egy szomorú, melankolikus számot egy szerelme miatt vedelő pasiról. A szám címe „Mi Nochre Triste" volt, Gandel részéről még kábé 900 tangó követte, s kétségtelenül ő lett a műfaj szuperembere. A világ közönsége az ő lemezei révén ismerte meg a bánatosan lüktető tangót, le is padlóztak tőle rendesen, annyira imádták a búskeserves kultúrcukorkát.
Az 1950-es évekig tartott a tangó uralkodása Argentínában, hiszen az európai és amerikai sikerek híre csak eljutott a hazai arisztokráciához is, így - szinte utolsóként - ők is behódoltak saját nemzetük zenéjének és táncának. 1955-ben megbukott Peron, a tangó nagy szerelmese, innentől kezdve egészen 1983-ig, az utolsó katonai vezetés becsődöléséig árnyékországban járták a táncot a népek. Mivel a tangó nemzeti jelképnek számított, senki nem akarta, hogy az új rezsim nacionalistának tekintse. Abból gyakran baj lett.
A tangó napjainkban újra virágzik. Tarol az egész világon, mindenki imádja, mindenki táncolná, ha tudná. Ne feledjük: a férfi udvarlásának az egyik leggyönyörűbb kifejezése ez.
Rácsodálkozhatnak egy világra, amikor a férfiak még valóban férfiak, a nők pedig tényleg nők voltak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése