Míveld az anyádat!

Ha már modern és mai és színház, akkor ott repkedjenek ám a bazmegek, különben már nem is modern, nem is mai, nem is színház. - Trágárkodjunk művészien!

Hír:

„Voltak, akik otthagyták, mások utólag kritizáltak obszcenitása miatt egy csütörtöki vendégelőadást a Miskolci Nemzeti Színházban; a csalódott nézőknek ajándékjegyet ajánlott fel a teátrum.

A negatív kritikát a székelyudvarhelyi Nézőpont Színház Love and Money című előadásában elhangzott obszcén kifejezések váltották ki - tájékoztatta a Miskolci Nemzeti Színház kommunikációs és marketingvezetője az MTI-t. Árvai Judit közölte: az első magyar erdélyi magánszínház vezetője, Kroó Ádám elnézést kért a miskolci teátrum vezetőségétől és közönségétől, amiért az előadásról küldött anyagaikban és plakátjukon nem szerepelt korhatárra vonatkozó figyelmeztetés. A Ráadás bérlettel rendelkező nézők között ugyanis több nyugdíjas, valamint iskolás fiatal található. Nekik, illetve az őket kísérő pedagógusoknak feltétlenül tudniuk kellett volna az olykor meglehetősen szókimondó kifejezésmódról - fejtette ki a kommunikációs vezető.
Hozzátette: mivel azonban erre nem készülhettek fel, a Miskolci Nemzeti Színház jogosnak tartja és megérti azon nézőinek felháborodását, akik a trágár szavak miatt nem tudták, nem akarták végignézni az előadást. Az őket ért erkölcsi és anyagi kárért a fentiek miatt a teátrum vállalja a felelősséget, és felajánl egy ingyenes színházjegyet azoknak, akiknek a Love and Money csalódást okozott."

Nekem ugyan erről szagosan bűzlik a reklámpróbálkozás, de ha így, akkor így. Most azonban nem a Miskolci Nemzeti Színházzal és nem is a Nézőpont Színház - szerintem baromi jó - csapatával foglakozunk, hanem konkrétan a bazmeg, a fasz és társaik kapcsolatával, mint művészi kifejezőeszközzel. Egy részlet következik:

ANYA
Mér menjek ki - hova? - és monta a rádió - hogy a - na - tudod -

APA
Mer kimész bazmeg - azér - és majd hazajön bazmeg és akkor is úgy lesz -

ANYA
Hogyhogy hazajön?

APA
Hazajön - és akkor én leszek kijelölve - én leszek a izéje - na - én leszek neki - én leszek a gyámja - ez az - és az legalább havi négyszáz - érted - mer engem jelölnek ki - mert most azt lehet - erős kölök - jó erős kölök - majd elmegy melózni - francnak kell a szakma - ez megkeres rögtön legalább négy rongyot - ötöt - erős kölök bazmeg - érted - mennyit eszik egy ilyen - mondd hogy ezret megeszik maj kap még nem tudom - egy rongyot - marad kettő - marad három - érted - úgyhogy most menjél a kurva anyádat - rakjál rendet -

ANYA
Rendet rakok neked - kihajítom a hülye könyveket -

APA
Na csak azt próbáld meg te szemét - csak azt próbáld meg -

ANYA
Kihajítom - mesék - hetvenhét magyar népmese - egy ilyen vén állat - és meséket olvas -

APA
Mer azok szépek bazmeg - és semmi közöd hozzá - hogy én micsinálok - verd a seggedet a földhöz hogy itt lehetsz - úgyhogy most takarodjá be - és az lesz amit én mondok!
Anya bemegy. Csönd.
Na. - Mer itt az lesz - ahogy én akarom.
Befelé indul a lakásába.
Mi megy abba a kurva tévébe?
Bemegy, bevágja az ajtót.

A duma Spiró György Csirkefej című, azóta klasszikussá vált művének utolsó oldaláról származik. (Megrázó és ledöbbentően gyönyörű egyébként.) A darab a nyolcvanas évek közepén forgatta fel fenekestől a magyar színházi életet, gyűlölték és imádták, azóta már csak imádják. Nem is lehet mást tenni. Spiró trágár nyelvezetében ugyanis hangyafasznyi öncélú kifejezés sem volt. Nem ezzel akarta eladni darabját, bár tudta ő is: be fog jönni. Be is jött, s ez nem csak Gobbi Hilda zsenialitásának köszönhető (hiszen őrá írta az egészet), hanem annak is: valaki először emelte be művészi szinten a bazmegolást a szépirodalomba. Spiró egy adott korszak adott társadalmi rétegének adott stílusát vetette papírra, s bár sokan kiakadtak rajta, igazából belekötni senki sem tudott. Hacsak azzal nem, hogy „fújdeundorító" és „jajdetrágár". Amely bizonyos szempontból igaz is lehet, csak éppen már a kutyát sem érdekli. Spiró- bár voltak előzményei- a Csirkefejjel történelmet írt.

Stílusnál maradva, ezek után vált el a szar a víztől. A dologból divat lett, a divat pedig lökte magát, s a tehetségteleneket is előre. A tehetségekkel együtt. Még szakmai körökben is - ettől a kifejezéstől a frász töri az embert - komoly vitákat generált a trágárkodás, mint színpadi kifejezőeszköz. Pontosabban: mi minősül még művészi értéknek, s honnan egy öncélú marhaság az egész, amely csak arra jó, hogy némi pluszmarketinggel becsábítsa a színházba a gyanútlan félnótásokat. A Drámaíró Kerekasztal például egy esztendőn belül kétszer is fontosnak tartotta megvitatni a problémát, igaz, közelebb nem nagyon jutottak a megoldáshoz. Mivel nincs.

Nem akarnék teljesen elmélyedni a hígjában. Mint említettem, okos emberek foglalkoznak a kérdéssel. A téma szakértője, a zseniális Háy János külön is foglalkozott a dologgal. Neki személyesen is meggyűlt a baja a trágár kifejezések miatt. 2006-ban például Beregszászon a református közösség jelentette fel az elöljáróságon egy előadása miatt, amelyben eléggé hemzsegett a hemzsegnivaló. (Itt jegyezzük meg: Háy sem öncélúan használja a mocskosságokat. Amikor leírja, annak ott helye van.) Előtte pedig több szegedi polgár követelte, hogy a szerző a büdös életben többet ne publikálhasson a Tiszatáj című lapban, ahol a következő „merényletet" követte el: "Nem basznak a csávók, / úgy néznek ki. / A strandon azért / a pinát lesik / emlékezetből / áll a faszuk"

No, az vesse rá az első követ...

A nyers kifejezések mellőzése egészen a Csirkefejig általános volt. Még a bíróságokon is körülírták, finomították a dolgokat. Galgóczi László nyelvész írja, hogy a közösülésre utaló szavak mindig enyhe formában kerültek a jegyzőkönyvekbe, régesrégen például így: „míveld az anyádat!" Ez zavarbaejtően szép kifejezés.

Mikor életszerű a trágárkodás a színpadon? Akkor, ha indulatból fakad, legyen az bármilyen indulat. Ha kötőszóként használja a színész, máris bukta, halott, kényszerű selejt. Nevetséges és zavaró. Főleg hamis. Egressy Zoltán, a Portugál című darab szerzője említi:

„Minthogy a darab egy falusi kocsmában játszódik, és minthogy abszolút mértékben realista alaphelyzetekből indul ki minden jelenet, a természetességhez hozzátartozik egy-egy káromkodás. Akkor lenne a dolog nemigaz, ha nem hangzana el. Tudom persze, hogy a színpad nem utca. Hogy minden másként hat. Már csak ezért is nagyon lényeges, hogy a színészek ne játsszanak rá a durvaságokra, hanem - ahogy az életben - teljesen harmonikusan használják a szalonképes és a szalonképtelen kifejezéseket (már ha a bazmeget szalonképtelennek nyilvánítjuk) Az előadások során ugyanakkor további káromkodások is bekerültek a szövegbe, amit részint sajnálok, részint megértek, hiszen az indulat, a feszültség akár tudatalatti, civil vehemenciákat is ébreszthetnek a színpadon lévőkben, és úgy érzik, a Portugál egyes szituációiban nem kell visszafogni magukat, a darab világába „belefér" némi cifrázás. Bár mondom, ennek nem örülök túlzottan."

A helyzet úgy áll, hogy a nézők egyre kevesebb százaléka kíváncsi a színház „tükörfunkciójára." A panellakó káromkodik otthon eleget. Nem feltétlenül akarja ezt a jó szokását a teátrumokban viszontlátni. A dolog időnként kikerülhetetlen a színpadon, mint Egressy is említi fentebb. A baj az, hogy egyre vékonyabb az indoklási felület. Az őszödi beszéddel a közéletben teljesen elfogadott dologgá vált a trágárkodás. Politikusok, újságírók, közszereplők használják szemrebbenés nélkül a válogatott cifraságokat. A két kereskedelmi főmocsok valóságsóiban már a csiklókra is kamera van aggatva, sőt, az már nem is celeb (ezért a szóért pedig faszkorbácsot annak, aki beépítette a magyar médiacirkuszba), aki nem szopik-nyalik-rejszolik-elélvezik-dugik-baszik-maszturbákolik. Na, ezek után bemegy a jóember a színházba és pontosan ugyanezt kapja az arcába.

Hazánk legnagyobb hírességei jelen pillanatban kivétel nélkül olyan emberek, akiknek vagy láthattuk már a nemi szerveit, vagy hallottuk őket cefetül káromkodni. Minősíti őket, de bennünket ugyanúgy. A színpadi trágárkodás éppen ezért kezdhet el visszaütni. Időnként nem is a „prűd" színházfogyasztók miatt. Inkább azért, mert kezdődik a csömör időszaka. Még a végén trendi lesz az oly sokszor lenézett és megvetett „hagyományos" színházat szeretni.

Legközelebb folytatjuk, a témában bőven van még.

Hogy verje tele vele bele!