2008. november 18., kedd

Tébolymúzeum

Tuti depressziót hoztak létre Rómában. Ha tartalmas vasárnapi kikapcsolódásra vágysz, ott a helyed! Megnyílt a Museo della Mente, magyarítva: Elmekórtani Múzeum. - Észvesztő kiállítás ajánló, plusz pszichotörténelem.

Olaszország legrégebben alapított bolondokházának egyik pavilonjában kapott helyet az a tárlat, amely emlékmentőnek és figyelemfelkeltőnek egyaránt készült. "Ebben a kórházban csupa magára hagyott ember élt, az ő emléküket szeretnénk feleleveníteni" - mondja a múzeum és a tárlat vezetője, Pompeo Martelli. A fő cél, hogy az emberekben megszüntessék az előítéleteket a pszichiátriai betegekkel szemben. Sok sikert hozzá.

Tébolymúzeum

A múzeum jelképe Bosch egyik képe, „A balgaság gyógyítása". Ennek kapcsán érdemes egy rövid kitérőt tenni, rápillantva az évezredekre visszanyúló „gyógyításra". A mai napig irtózunk a zavart elméjűektől. Furcsán viselkednek, különös szokásaik vannak, érthetetlen dolgokat művelnek. Riadalmunk legfőbb oka a szembesítés saját tehetetlenségünkkel. Nem tudjuk befolyásolni még saját agyunk tevékenységét sem. Ennyire pitik vagyunk. Bármikor bekövetkezhet nálunk is elménk rohadása, aztán viszlát külvilág!

Az orvostudomány is a homályban botorkál még mindig. (Ami jó hír, hogy legalább beismerik.) Adott korokban éppen ezért inkább a közízlés határozta meg a „bolondokhoz" való viszonyulást, nem pedig a konkrét ismeretek a betegségről.

Tébolymúzeum

Az ókorban a nagy civilizációk a szellemi világra eredeztették vissza a pszichés zavart. Azok a szellemi erők, amelyek a világot mozgatják, segíthetik, vagy éppen rombolhatják az elme működését. Na, itt aztán kettéhasították a dolgot. Voltak a Szent Bolondok, akik okésak voltak, meg voltak a Kártékony Bolondok, akik nem voltak okésak. Az okésak nem sok vizet zavartak, elmolyoltak magukban, nem cirkuszoltak, nem őrültködtek. Egyszerűen csak „kattantak" voltak, amolyan falubolondja szinten. Nem is bántották őket, sőt, általánosan elterjedt nézet volt, hogy az ilyeneket jó szellemek szállták meg. Még tisztelték is őket. Nem úgy a Kártékonyakat, akik képtelenek voltak beilleszkedni a Közösségbe. Az ő parádéjuk akkor vált veszélyessé, ha merőben eltért az általánosan elfogadott társadalmi vagy vallási normáktól. Ezeknek a szerencsétleneknek nem volt kegyelem. Olyan „ördögűzéseket" tartottak a népek, hogy csak úgy füstölt. Az éheztetésen, ostorozáson, megverésen kívül időnként koponyafúrást is végeztek, hogy a „rossz szellem" takarodjon ki a testéből.

Tébolymúzeum

Hippokratész volt az első, aki felismerte, hogy betegséggel állunk szemben. Egyben arra is rámutatott, hogy az elme központja az agyban van. Ennél többre neki sem futotta, ám az első lépést legalább megtette a hosszú úton.

Totális katasztrófa következett be a gyönyörű középkorban, amikor a keresztény egyház lelke lebegett a vizek fölött. A papok nem sokat szarakodtak a dologgal, aki elmebeteg volt, azt „megszállta az ördög" és kész. Jöttek az elmésebbnél elmésebb kínzások, mivel szentül meg voltak győződve, hogy a szerencsétlenbe költözött ördögöt kínozzák. Hogy időnként a „gazdaszervezet" belehalt a buzgó segíteni akarásba, apró problémának tűnt az Ördöghöz képest. Aztán a XIII. századtól megalakult az Inkvizíció, no, onnantól kezdve volt nemulass! Az elmebetegekre egyházi bíróság, majd legtöbb esetben halál várt. Tulajdonképpen megoldották a dolgot, hogy Isten mennyire értékelte ezt, arról nem maradtak fent hiteles leírások.

Tébolymúzeum

Az 1400-as évektől humánreform söpört végig az európai gyógyászati iparban. Megépültek az első pszichiátriai intézetek. Ez szép nagy börtönöket jelentett, ahová a bolondokat megkötözve behajigálták. Volt néhány őr, akik megtápoltatták őket, ezzel kifújt. Szó szerint állatként tartották őket odabent, s ez a varázslatos rendszer annyira elnyerte mindenkinek a tetszését, hogy egészen a XVIII. századig nem is változtattak rajta.

Érdekességképpen maradt ránk a francia „Betlehemi Szent Mária kolostor" története. Feljegyezték, hogy orvos csak tízévente kukkantott be oda. Gyógyhelyként tehát nem nagyon működött a dolog, gazdasági tevékenységként annál inkább! Időről időre ugyanis látogatókat engedtek be, akik megaösszegeket fizettek azért, hogy láthassák az emberi állatokat. Miután jól kiborzongták magukat, hazamentek, s elméláztak azon, milyen okosak is ők.

Tébolymúzeum

A XVIII. században végre megmoccan valami. Bár a társadalom ugyanúgy kivetette magából a pszichés betegeket, az „elmegyógyintézeteket" elkezdték átalakítani, s a bentlakóknak némileg emberibb körülményeket biztosítottak. Felbukkant e korban egy bátor ember, bizonyos Philippe Pinel. Az ő munkássága hozott jelentős változást az elmebetegekhez való hozzáállás és a gyógykezelés terén. Igen, a bűvös szó, Pinel ugyanis fanatikusan próbálta elmagyarázni mindenkinek, hogy azok ott betegek, nem pedig állatok. Mivel egy párizsi elmegyógyintézet igazgatójának nevezték ki, élt a lehetőséggel, hogy elméletét a gyakorlatba is átültesse. Kinyittatta a cellákat, megfürdette a betegeket, tiszta ruhát adatott nekik, majd tágas, világos kórtermekben szállásolta el őket. És ami a legfontosabb: emberként tekintett rájuk. Ez volt az úgynevezett „morális gyógymód", amely évek múlva elkezdte éreztetni pozitív hatását. Nem egy esetben hozott gyógyulást már maga a humánus ellátás is. A sors furcsa fintora, hogy Pinelt síkhülyének nézték különc viselkedése miatt, ezért egy idő után őt magát is bolondnak nyilvánították.

Majd jött a XIX. és a XX. század, amelynek végére kezdett kialakulni a pszichiátriai kezeléseknek az a jellege, amelyet ma ismerhetünk. Kifejlődtek a különböző terápiás iskolák, új koncepciók és elméletek hódítottak. Szerencsére immár a gyógyítás jegyében.

Tébolymúzeum


Az olasz múzeum ötlete jó. Interaktív képernyők és hanghatások uralják a kiállítást, ezzel nyilván sokkolni szeretnének a szervezők. Ez nem biztos, hogy annyira nagy ötlet. (Az egyik szobában torzak a vizuális érzékelés lehetőségei, egy másikban értelmetlen motyogás és sikolyok.) Az emberek eleve felkészületlenül mennek el egy ilyen kiállításra, ha ennyire töményen zuttyantják az arcukba a borzalmat, inkább még jobban elijednek, mintsem hirtelen toleránssá válnak. Az, hogy a rég- és közelmúlt elmegyógyintézeteinek tárgyait bemutatják, már inkább telitalálatnak tűnik. A lényeg az lenne, hogy bemutassák ugyan az embertelen körülményeket, de ne érezzük közben horrorban magunkat.

Bár a Museo della Mente jó távol fekszik a közkedvelt turisztikai célpontoktól, ha valakinek van erre idegrendszere, látogassa meg a tébolydát. A depresszió itt is garantált.

Magam is elmennék szívesen, de nem tudok. Éjszakára mindig rám zárják az ajtót.

Tébolymúzeum

Nincsenek megjegyzések: