Letestelve

Szeretjük a női porcikákat, hogyne szeretnénk, sőt. Ez a pasas viszont hivatásának tekinti a cicit, illetve a hozzávalókat. Az egész napját azzal tölti, hogy vadabbnál vadabb ötleteket talál ki, hogyan örökítsen meg egy mellet, egy popsit, vagy ami elől van, s néha szőrös, néha nem. - Klasszikus festmények mai köntösben, avagy milyen szögből festette Courbet a híres nunit?

Stephane Lallemand megőrizte magában a kamaszos szenvedélyt. Pedig annyira nem mai gyerek, de belül ugyanúgy serceg a tűz, mint akkoriban. Emberünk mindenre nyitott, az építészettől kezdve a tervezésen át a mütyűrök megalkotásáig. Ám felhőtlenül csak akkor boldog, ha megfejtheti az emberiség ősi titkát: a női testet. Ezt aztán folyamatosan fejti is, csiszolgatja a technikát. Leborul a nők előtt, mindenféle értelemben. A lábuk előtt fetreng, ha pedig megunta a lábakat, kissé feljebb kúszik.

Emlékszünk még arra a kis bizbaszra, amivel gyerekkorunkban játszottunk? (Kinek mikor volt a gyerekkora, persze.) Tekergetni kellett két gombot, az egyik a vízszintes vonalakat rajzolta, a másik a függőlegeseket. Hát, én erről teljesen megfeledkeztem. Szerintem ötödikes korom óta nem volt ilyesmi a kezemben, az pedig régen történt. Lallemand - utaltam már gyermeki énjére - nem feledkezett meg róla. És ha már a kezébe akadt, használta is bősz vágyai kifejezésére. És mi kell a férfinak? Főleg pénz, pia és egy másik p-vel kezdődő. Művészünk is addig csavargatott, amíg a dollár mellett megrajzolt néhány igen ismert képet a nőkről, persze saját értelmezésben. Irigylem. Én csak a béna házikóig jutottam el annak idején, erre tessék, mit tesz a szorgalmas gyakorlás!

Volt már Lallemandnak néhány meghökkentő húzása a női testekkel és azok alkatrészeivel kapcsolatban. Itt van mindjárt a magamban csak diditárnak becézett sorozat. Van itt minden, mi szemnek, szájnak, alsóbb idegeknek ingere. Kicsi, nagy, telt, soványka, alma, körte, cseresznye. A nagy csöcskavalkádban csak kapkodja az ember a fejét, a retro-fílingtől pedig egyenesen begerjedünk.

Tovább durvulva, itt vannak a negatív puncik. Próbáltam ezt szalonképesebben megfogalmazni, de bonyolult a dolog. A puncik ugyanis általában pozitív gyönyörűségek, ezek nem. Ezek kifejezetten negatívban nyomják, csoda ami csoda, ez még így is az.

Aztán, egy teljesen őrült pillanatában kitalálta a Fountains című sorozatot, amely már pozitív puncikat ábrázol ugyan, ám kissé fura szituációban. Mondjuk úgy, ami bemegy, annak ki is kell jönnie. Bár a pisivel, mint művészeti ihletforrással eddig nem találkoztam, köszönöm az élményt Lallemandnak, aki ezt a pillanatot is elhozta szürke életembe.

Térjünk át arra, ami nem ragad le egyetlen szervnél, hanem szépen kibontogatja a női test minden rejtelmes-sejtelmes gyönyörűségét. Festményekről dob csókot a múzsa, mégpedig nem is akármilyenekről. Világhírű, agyoncsodált, annak idején és most is körülrajongott vagy éppen botrányt okozó alkotásokról. Egyetlen közös van bennük: a meztelen nők. Minden mennyiségben, helyzetben, pózban. A világ legismertebb csajai ezek, hiszen van, amelyiket már századokkal korábban is dülledt szemmel bámultak az emberek. Lallemand a leghíresebb ilyen jellegű festményeket fotózta be újra. A furcsa a dologban, hogy a fényképek kifejezetten festményszerűek, köszönhetően a megvilágításnak, a díszletnek, no és némi utómunkának.

Szándékosan nem másolta le az eredetit. Van, ahol szinte minden más, van, ahol csak a kezek mozdulatát cserélte meg. Más színekkel, más beállításokkal dolgozik. Nem akarja az eredetit egy az egyben visszaadni, mindenhol rak bele valami extrát.

Kifejezetten ráment a gagyi megoldásokra is. A puci csaj vállán lévő korsóból például nem víz folyik, mint Ingres eredeti festményén, hanem valami műanyag fóliaszerűség.

Vagy ott van Boticelli mesterműve, a „Vénusz születése". (Lallemand a görög Aphrodité változatot használja.) Ő már elég öreg hölgy, valamikor az 1480-as években bukkant fel a habokból. A haja szép összevisszaságban, ezt a fotós zseniális húzással úgy oldotta meg, hogy valamilyen damilt kötött a modell fürtjeihez. Közben ügyelt arra, hogy a zsinór látszódjék a fényképen. Mondom, szándékos gagyi. Agyonműveltek elidegenítő effektusnak is nevezhetik, színházi kifejezést kölcsönözve.

Jean-Dominique Ingres egyébként külön kedvence a művésznek, tőle több képet is átvett. Még 1814-ben festette meg híressé vált izgatóját, „A nagy Odaliszk" nőalakját. A csaj érdekessége, hogy a kecses erotika érdekében Ingres nagyvonalúan két csigolyával kibővítette a gerincoszlopát. Hogy ezt ki számolta meg először, nem tudom, de sok ideje lehetett. Lallemand átértelmezésén szépen oda is pingálta a girincet, lássunk a popsi mellett mást is, lehessen számolgatni.

Courbet 1866-ban freccsentette vászonra „A világ keletkezése" című művét, amely azonnal kicsapta a biztosítékot, nagyjából mindenkinél, aki nem Courbet szemével látta a világot. (Nem voltak sokan) No, ez pont azt ábrázolja, amit a címe sugall. Lallemand képén őt magát láthatjuk egy csodás kis bujával, ahogyan éppen azt prezentálják, hogyan kell mesteri precizitással reprodukálni a bundás festményt. Ebben az esetben nem „átiratot" fotózott az eredetiről, hanem a technikát mutatja be azoknak, akiknek minden vágya a buja ősnövényzet titkainak feltárása -vászonra vitele- két női comb között.

A „Reggeli a szabadban" Manet talán leghíresebb képe. Lallemand egy kissé leszűkítette az eredeti létszámot, négy helyett csak ketten vannak, reggeli sehol, a fotós meg pofátlanul beült férfi szereplőnek. Hogy a csaj talpa retkes, az hagyján, mert olyan pillantása van, hogy azzal mágnesezni lehet. Az egész egy pimaszul pofátlan szemberöhögés, de éppen emiatt imádnivaló.

És itt a kedvencem, Goya „Meztelen Maya" című csodája, amelynek meztelen hősnője már akkoriban is az őrületbe kergette a bigott katolikusokat a szemtelen cickóival. Stephane mester befektette ugyan a bájos modellt, de hogy semmi nincs úgy, mint az eredeti képen, az is biztos. Egyszerűen csak oda van heverintve a cica, jó, az összkép valóban hasonlít, de csak ha az eredetivel együtt nézzük. Mintha azt mondta volna neki: „Belül legyél Maya, kicsi csillagom, kívülről úgyis azt fogják bámulni, hogy a bugyid körvonala alatt fehérebb a bőröd, mint máshol."

És így tovább. Itt lehet még puci klasszikusok átértelmezését kukkolni, megéri. Tombol a meztelenség, mindent elborít a remegő női hús. Ha pedig hiányzik Ámor a képről, Lallemand megoldja és koszos farmerjában tekereg huncut mosollyal a lecsupaszított álom-realitásban.

Nekem bejött.

Aranyos. Ha már Maya.