Paul Booth a kemény tetkók atyaúristene. Nem egyszerűen legenda, hanem A Legenda. A szalonja úgy néz ki, mint a Pokol, ő maga pedig pompásan beleillik környezetébe. Fekete marketing. - BeinArt. A hatodik csapás.
Paul Booth-hoz nem lehet csak úgy bejutni. Nem ritka a több éves várólista sem nála. Na, persze ha a Slayer vagy az Anthrax jelentkezik be némi bőrbeszurkáért, az más, ők a lista elejére ugranak. Közönséges halandónak azonban szépen ki kell várnia az idejét. Ha sorra kerülnek és kicsengetik a nem csekély tintapénzt, szó szerint életre szóló élménnyel távoznak. Booth-tetkót viselni megtiszteltetés és rang. A szalonjában járni pedig olyan, mintha kínzókamrába lépne az ember. És még tűket is döfködnek belé. Tiszta élvezet.
Hősünk első tetoválása a lánya neve volt. Azonnal megvilágosodása támadt, ettől a sötétség felé vette az irányt. Elképesztő tehetsége remek marketingérzékkel párosult. Átlátta a brutalitásban rejlő üzleti lehetőséget, ezért az underground közönségét célozta meg. Kialakította a szalont, amelyben természetes fény garantáltan nincs. Azt a néhány ablakot, ami volt, gondosan lefóliáztatta, a pokolban nincs helye a napocskának. Feketére festett, esetleg sötétszürke falak, gyertyák, mécsesek mindenhol, a dekoráció pedig több mint bizarr. A félberohadt, láncon függő hullák láttán bizonyára minden vadalapi miriggyel rendelkező metal arc megnyalja a szája szélét. Görkoris kislányok, akik píszendláv feliratot szeretnének seggük bal partjára, nem járnak errefelé.
Ha már a dekorációnál tartunk, annak a zöme Booth keze munkáját dicséri. A varrás mellett a festészet áll legközelebb a művészhez, amit pedig csinál, az alapján egyáltalán nem meglepő, hogy a BeinArt illusztris csapatában találta magát. Elborult képei teljesen beteg személyiséget feltételeznek, pedig dehogy. Booth nyilván örömmel festi azt, amit fest, ám agya nemcsak tűből és festékekből áll. Egy jókora pénztárgép is befért még oda, amivel nincs is semmi gond. Ha valaki betegre tudja keresni magát a művészetével, miért ne tegye? A sátáni arc nem véletlenül nevezi maga is „tetováló színháznak" szalonját. Mielőtt valaki teljesen meghülyülne, tudatosítsa magában: ez csak játék. Igaz, annak véresen komoly, a szó szoros értelmében.
Booth számítása bejött. Az underground színe-java tartozik páciensei közé. Ő varrja többek között a Slayer, a Slipknot, a Pantera és a Mudvayne tagjait. Bandák hosszú sora reméli, hogy egyszer az ő lemezborítójukat is el fogja készíteni. Képeiért csillagászati összegeket ígérnek. Ha akarja, adja, ha nem akarja, nem adja. Pénze van dögivel, immáron egész kis ördöghorda dolgozik a kezei alatt, szigorúan az ő stílusában, ám az egyéniség megmaradásával. Booth a legrangosabb díjakat söpörte be, amelyeket tetováló megkaphat. Annak az embernek mondják, aki áthidalta a szakadékot az underground és a mainstream között. Nagyon sokan „csupán" egy rendkívül tehetséges festőnek tartják, aki elsősorban üzletember. Gyűlölői elmebeteg ősgonosznak nevezik, bigott vallásosok pedig még cifrább címeket aggatnak rá.
Az igazság teljesen mellékes. Főleg azért, mert Booth vastagon tojik rá, mit mondanak róla. Az üzlet ennél jobban nem is mehetne, évekre előre el van látva munkával. Személyét kultikus tisztelet övezi, ha valaki ebben a közegben a karjára mutat, és azt mondja: „ez egy Booth", arra máris más szemmel néznek. Közben a Mester szorgalmasan festegeti a téboly képeit, söpri be a díjakat és a dicséreteket, és minden hónapban gondosan ellenőrzi a kiadási és bevételi oldalt. Utóbbihoz sokkal több időre van szüksége.
Mert bőrben az igazság, alatta a pénz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése