Lávaszakadék és gleccser az utca kellős közepén. Tudjuk, hogy csak illúzió, mégis kényelmetlen a szélük felé sétálni. Pedig nincs is ott. Csak a szemünk csal meg, a street artos szemfényvesztés nagyfejedelme játszik velünk. - Edgar Müller és az aszfaltra álmodott csodák.
Müller 3D-s alkotásai rendesen megdolgoztatják a szemidegeket. Aki nem tudja, hogy mi is történt, az a látványt megpillantva valószínűleg agyi elváltozásra gyanakszik, vagy arra, hogy túlitta magát. Ahol tegnap még a békés, megszokott utca volt, a maga poros, szürke nyugalmával, mára egy veszett nagy gleccserszakadék tátong. Egy másik helyen a téglaburkolatot áttörve egy cápa vicsorog a pillanatba dermedve. Az utca népe pedig szájtátva és vigyorogva bámulja a művészetet, amely a betonból támadt rá.
Illúzió ez mesterfokon. A gleccsert a német street artos három segítőjével öt nap alatt rittyentette össze. A megtévesztés tökéletes. Elképesztően precíz tervezés és borotvaéles agy kell ahhoz, hogy valaki ilyesmit kivitelezzen. A mélységérzet előzetes kimérése talán bonyolultabb feladat, mint maga az alkotás. Nem véletlen, hogy legalább annyi idő megy el vele, mint a festéssel. Amely falra pacsmagolható akrilcuccal történik, időt álló, de nem időtlen festékkel.
Mint minden illúziónál, ez is csak bizonyos nézőpontból működik. Szó szerint. Ha egy adott helyről nézzük, fotózzuk az utcafestményt, a hatás tökéletes. Ha más oldalról próbálkozunk, csak egy torz művet látnánk, egy 250 négyzetméteres festékfolyamot. A gleccseres kép egyébként a Geldern nevű német város ünnepségére készült, amelyen street art versenyt hirdettek. Ilyenkor jut az ember eszébe, mennyire egyszerű dolog lenne városmarketinget csinálni, ha az adott város nem igyekezne görcsösen bebizonyítani, hogy mennyire tud marketingelni. Ezek azok az egyszerű ötletek, amelyekhez nem temérdek pénz, csak maga a város kell. Mint festővászon. Azt pedig nem kell ecsetelni, mekkora a turisztikai vonzereje egy ilyen eseménynek.
„Arra szeretném ösztönözni az embereket, hogy gondolják át kétszer, mit is látnak" - vallja Müller. Bölcs gondolat, a mostani zűrzavaros időkben kevés ugyan az illúzió, de ha már találunk, valóban érdemes eltűnődni: mit akar ez tőlünk? Nem többet, mint továbbvitt gondolatot. A bennünket körülvevő, és az általunk határolt világ újragondolását. Nem kell Matrixra gondolni, és súlyos filozófia sincs a dologban elrejtve. A becsapás művészete akkor is gondolatébresztő lehet, ha nem egy túlsúlyos tanulmányban van elrejtve, hanem cápa képében emelkedik ki a betonból.
És hogy mitől retteg az utcák Cipollája? Egyetlen dologtól: az időjárástól. Ha akkor zendít rá az ég, amikor alkot, már lehet is csomagolni és hazamenni. Általában megússza a dolgot, ha időnként mégsem, akkor cifrázva üvölt és káromkodik. Mást nem tehet. Varázslatát elmossa az eső, s vele ázik a csoda. Nekünk mindössze annyi a dolgunk, hogy szárazon tartsuk a képzelőerőnket. Az illúzió csak akkor illúzió, ha annak is akarjuk látni. Ha nem, akkor annyi lesz, amennyi valójában: sok liternyi festék egy fantázián kívüli világban.
Mert az a cápa igazi. Tudom. Láttam az utcán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése