A 212-es irat

Schwajda György örömmel tudatja Kaposvár népével, hogy a fővárosban is élnek ám bunkók! Ez jó hír. A rossz az, hogy az igazgatói pályázata olyan, amitől üvöltve szalad ki az ember a világból. - Színházi X-aktáink újabb dossziéja.

Kezdem érteni, miért nem szeretik a fincsi színházdirektori posztokra pályázó önjelölt megváltók, ha pályázati anyaguk nyilvánosságra kerül. Azt viszont egyáltalában nem értem, mi a frászért titkosítgatják a cuccost. Közpénzből működtetett intézmény közpénzből fizetett direktorai lesznek, annyi joga már csak lenne az adott város polgárainak, hogy legalább tudják, kit fognak melengetni kebelükön az elkövetkezendő években. Ha már beleszólni úgysem tudnak, mert az az önkormányzat dolga.

Ezzel vissza is utaltunk Alföldi Róbertes aktánkra, amelyben arra próbáltunk rávilágítani, mekkora színjáték a pályázatok kiírása. Az előre elrendeltség elve működik a teátrumokban is, Kaposvár méltán nagyhírű színháza sem kivétel ez alól. A Csiky Gergely Színház hosszú évtizedekig a magyar színházi élet zászlóshajója volt. Komoly műhelymunka, zseniális előadások sora, szakmai és nézői elismerések, egyszóval: nagyon működött a dolog. Köszönhető ez elsősorban Babarczy Lászlónak és kitűnő, mindenkori csapatának.

Tavaly Babarczy távozott. Kétszeri nekifutásra végül sikerült kinevezni Znamenák István színész-rendezőt. Igaz, csupán egy évre. Igaz, nem is a város vezető pártjának nagy barátja. (Elnézést, nem lehet kikerülni a politikát, ugyanis arról szól az egész.) Schwajda kinevezése -bár még meg sem történt - eldöntött tény. A város polgármestere őt akarja, „Kaposvárnak a legjobb jár" - felnyerítéssel adta tudtára az esetleges lúzer pályázóknak: meg se próbálják! Önmagában ezzel a dologgal nem is lenne semmi gond, mindenhol így csinálják. Az viszont, hogy az egyébként kitűnően író Schwajda György egy kupac szart küldött be pályázati anyag gyanánt, az Kaposvár színházba látogató közönségének arconköpéseként értelmezhető. Mert egyfelől igaz, hogy tudja: úgyis őt választják meg. Másfelől: titkosította a pályázatát. Harmadsorban: megszívta, mert az anyag felkerült a netre. Természetesen, mint minden olyan írás, kép, videó, amelyről nem akarják, hogy felkerüljön.

A szigorúan bizalmas anyag a somma.hu jóvoltából olvasható, teljes terjedelmében megtekinthető itt is. A portál szerkesztőinek volt annyi humorérzéke, hogy néhány sor elolvasása után a kemény, tizenhárom oldalas cuccost átadták egy középiskolai tanárnak, s felkérték, értékelje azt, mintha érettségi iromány lenne. Az eredmény: gyenge elégséges.

Elolvasva az anyagot: ez nem pályázat. Ez inkább egy novellára emlékeztető, szépirodalmi stílusban megírt fércmű. Kicsit olyan érzésem volt az olvasása közben, mintha Schwajda György atomrészegen, hajnali kettőtől négyig kiprodukált volna magából valamit, amihez egyébként semmi kedve nem volt. Aztán úgy ahogy van, mindenféle javítás nélkül elküldte. A gondolatok ide-oda csaponganak, belecsap egy témába, aztán pár mondat után elfelejti. Pátosztól fűtött felkiáltások és kérdések egész sora hadakozik egymással, amelynek semmi köze egy igazgatói pályázathoz. Például: „ És mit csinál egy főrendező? Kit főrendez felül?" Nagyon humoros, bár Schwajda nem annak szánta, inkább helykitöltő filozófiai eszmefuttatásnak. Ha már írni kell valamit.

Az általános iskolai szintet megütő fogalmazás hemzseg a hibáktól. Szavakat felejtett el beírni mondatokba, amitől egy értelmetlen zagyvaság lett az egész. Menet közben átcsap valami teljesen másba. Finomkodik, pepecsel, barokkoskodik. Hihetetlen. Tartalmilag nulla, kivéve talán azt a részt, amikor elődjeibe rúg bele akkorát, amely már jócskán túllépi az ízléstelenség határát. Schwajda - jó szokás szerint - DVD-n nézte meg az előadásokat. Ennek kapcsán jegyzi meg: először el volt ájulva a teljesítménytől, aztán valahogyan szőr került a hurkába (betű szerint, hibákkal együtt idézve):

„(...)ahogy egyre több előadással ismerkedtem meg, egyre jobban elmélyedtem a részletekben, egyre inkább elfogott a gyanú, majd később a bizonyosság, hogy ebben a színházban, Szinte minden előadásban legyen ártatlan operett, bohózat, álvarieté, vagy dráma, hol csak Egyetlen jelenetecskében, hol az egész előadással, hol még a tapsrenddel is, engem...(mármint a nézőt) folyamatosan sértegetnek. Lehet, hogy szándékosa (sic!), lehet, hogy akaratlanul, lehet, hogy csak a számomra küldött válogatás hozta így véletlenül, lehet, hogy mint egyszerű bérlő, két-három havonta nézve egy előadást, észre sem veszem, de így végigszemlélve a legjobb előadásokat: ez a színház minden erejével törekszik arra, hogy figyelmeztessen engem, az egyszerű kaposvári nézőt: „Nézd meg magad ebben a tükörben, nézd meg mekkora bunó vagy, micsoda vidéki tahó!"

Jobb helyeken egy jól intézett pofon jár egy ilyenért, mindenesetre a kaposváriak rendkívül boldogok lehetnek, hogy végre megtudták: eddig vidéki tahóknak nézték őket. De sebaj, Schwajda megosztja boldogságát is (szintén betű szerint idézve):

"Egyrészt örömmel tudatom a kaposváriakkal, (nézővel és alkotóval) hogy immáron közel egy évtizede a fővárosban élvén nyugodt szívvel kijelenthettem (sic!) hogy itt is élnek, igen szép számban bunkók, (főleg az értelmiségiek közt, még színikritikus, és kritikusnő is) de akkorák, hogy Kaposváron, vagy Szolnokon még átutazó vízumot sem kapnának, nemhogy letelepedési engedélyt."

Schwajda pedig ezzel a helyesírással egy középiskolában nem kapna még átutazó vízumot sem. Nem részletezem tovább, fentebb van a link, el lehet mélyedni ebben a borzalomban. Ha már helyesírás: a középiskolai tanár 212 helyesírási hibát talált az iromány 13 oldalán. Ebből az első oldalon csak a cím szerepel.

Az értékelésben talált gyöngyszemek a tanár úr tollából:

"- össze-vissza, minden szabálytól függetlenül, hagyja el vagy rakja ki az írásjeleket mondatokon belül és a mondatok végén: ez a központozás halála
- az egybe- és különírás szabályaira is fittyet hány (még a Színház- és Filmművészeti Főiskola nevét sem tudja helyesen, kötőjellel leírni, pedig ott végzett)
- az „utolsósorban" szót következetesen különírja, mintha a színház „utolsó sorában" ülőről beszélne; nem tudja a „színházi szakember" a játszik ige felszólító módú alakját (játsszanak! helyett játszanak vagy játszzanak)

(...)Mérhetetlen tiszteletlenség egy ilyen nemtörődöm munkával egy ilyen jelentős pozícióba pályázni; és gyalázatos tiszteletlenség a bíráló bizottsággal szemben is. Persze az is lehet, hogy a pályázat tisztességes megírása nélkül is biztos volt magában, a pályázat megnyerésében; így viszont az előbbieken kívül saját magával szemben is mérhetetlen bűnt követett el; vagyis magáról állított ki nagyon gyenge bizonyítványt.

A pályázó dolgozatát (középszinten) viszont - „igazságtalanul" - így minősítem: gyenge elégséges."

Én nem minősítem, mert az cifrább lenne. Schwajda pontosan tudja, hogy ő lesz az igazgató. A kaposváriak pedig legalább nagyobb vonalakban láthatják, mit is várhatnak ők, akiket innentől kezdve nem tekintenek vidéki tahóknak. Inkább olvasni nem tudó tulkoknak, akik elől el kell rejteni a legendás ember pályázati anyagát. Most már legalább tudják, miért volt erre szükség.