Fehér alap felett néhány centire lágyan lebeg egy emberi agy. Időnként mocorog egy kicsit, meglibben, táncikál. Az ember meg dülledt szemmel nézi. Szobor ez, gravitáció nélkül. - Komlovszky-Szvet Tamás elektromágneses őrületei.
Az ötlet maga nem új, az 1970-es években már voltak tervek ilyesféle formabontásra, megalkotni azonban senki nem alkotta még meg. Sőt, a múlt század fordulóján kezdtek el tűnődni a konstruktivisták, mi a manóért törvényszerű, hogy egy szobor a földön álljon? Miért kell a gravitációt, mint megkérdőjelezhetetlen kiindulópontot elfogadni a plasztikus művészetben? Nyugodtan töprenghettek ilyesmin, a műélvezők többsége az összes izmust zagyvaságnak tartotta, csak később esett le a hatalmas hoppá. Az elméletet igazából nem tudták gyakorlatba átültetni, odáig viszont eljutottak, hogy a kiállításokon beindították a „függesztett szobrok" bizarr világát. Ám a gravitációval még így sem tudtak mit kezdeni.
Vilt Tamás 1973-ban szerette volna gyakorlatba átültetni a - csak látszólag egyszerű - megoldást: elektromágnes segítségével lebegtetni lehetne az alkotásokat. Be is nyújtotta tervét egy szoborpályázatra, a megvalósítás azonban részéről örökre elmaradt. Az ítészek enyhén szólva hülyeségnek nézték a XX. század egyik legnagyobb képzőművészeti ötletét, így - ahogy oly sokszor a történelem folyamán - ötlet a fiókba, a zseni pedig halkan motyog magában. Komlovszky-Szvet Tamás már régen a saját lebegéseivel foglalkozott, amikor kezébe került Vilt alapgondolata a szoborvázban lebegő golyókról.
A gömb - mint tökéletes test - egyébként is kézenfekvő ötletnek látszott, így 2007-ben e vonal mentén alkotta meg diplomamunkáját a magyar Képzőművészeti Egyetemen. Az elektromágnesekkel telepakolt szobor első pillantásra egy fém dohányzókukának tűnik, rajta egy hasadékkal. Aztán amikor bekukkant az ember a belsejébe, hanyatt is vághatja magát.
Odabent egy műnap ragyog (szimpla mesterséges fényforrás), alatta egy bolygó lebeg. Fittyet hányva a gravitációnak, pontosan úgy, mint odakint. A picurka „Kis herceg-világ" már ennyi miatt is szájtátogatásra késztetne, ám nincs vége. A rezgések hatására, ha többen dumálnak a kiállítási tárgy közelében, a bolygócska elkezd forogni a tengelye körül. Ebben az esetben kifejezetten üdvözítő, ha a málé látogatók hangosan pofázva beszélik meg a pörköltkészítés fortélyait, ezzel adják meg a pluszt ahhoz, ami önmagában is elgondolkodtató. (Nem a pörkölt, a szobor.)
És még mindig van egy csavar a dologban. Komlovszky-Szvet ugyanis mohával növesztette be a mesterséges nap alatt lebegő kisbolygót. Saját szavaival:
„A Határ című kinetikus műben, például egy új bolygót hoztam létre, melyen élet is lehetséges. Egy új bolygót, földből, rátelepített növényzettel, egy műnap körüli pályára állítva. Egy olyan bolygót, melyen az élet kezdetleges formái is megmutatkoznak, mely egyszerre lehet az emberi fantázia mérhetetlenségének a jele, és a rombolásé is."
Ez utóbbi zseniális kivitelezésben valósult meg. Amikor az élet „túlburjánzik", a moha túlnövi a bolygót, az eredeti méretre beállított elektromágneses érték nem fogja elbírni a gömb súlyát, az meg potty, mélybe zuhan. Bolygópusztulás makettméretben. Zseniális. Lehet agyalni, mikor pottyanunk mi is.
Komlovszky-Szvet Tamás nem állt meg itt, a golyókról, gömbökről áttért a legkülönbözőbb tárgyakra. Amelyek ott lebegnek az orrunk előtt. Egy könyv, vagy éppen az agy (a mű címe: Flow). Mozognak, forgolódnak, az agy esetében ez különösen hálás ötlet. Rossz poénnal élve: előttünk születik meg a gondolat.
Azt mondja egy helyen a művész, hogy a gravitációnak - a természet egyik fő erejének - ellentmondó test felfogható az anyagi és a szellemi világ közti kapcsolatkeresésként.
Jó gondolat. El lehet rajta csámcsogni egy ideig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése