Egy ember fetreng az utcán a mocsokban, mocskosan, s tíz centiről bámulja a betont. Rosszul van? Nem, teljesen jól érzi magát - mondja. Akkor vajon mégis mi a frászt csinál? Csodát.
Hódolunk neki, szertartásosan csináljuk, vagy észre sem vesszük. Az orális élvezet nélkülözhetetlen kelléke. A nők buján csámcsikálják, ideges, sört vedelő férfiak csak úgy hersegtetik foguk alatt, mellékesen. Az ínyencek nem kapkodnak vele. Az igazi fogyasztó szippant egyet az illatából, aztán gyengéden a szájába veszi, nyelvével végigcirógatja, egy kicsit mozdulatlanul vár, majd megharapja. De csak picikét, egészen gyengéden, hogy a kibuggyanó nedvek elöntsék az ízlelőbimbókat, amelyek ilyenkor már reszketve várnak a buja orgiára. Az íz lágyan szétömlik, az ínyenc táguló orrcimpákkal már-már az élvezés határán. Aztán nem bír tovább magával ő sem. Szabadjára engedi a fogsort és az izmokat, tiétek, tegyetek vele, amit akartok.
És azok teszik. Mint mindannyiunknál. Szürcsögjük, mint kagylót a héjából, cafatokra rágjuk, nyelvünkkel tologatjuk, fogainkkal marcangoljuk, kifacsarjuk belőle az utolsó cseppecske ízt is, mindent. Csámcsogva vagy zárt szájjal, de nem tudjuk leállítani a pofánkat, mert puszta léte is arra ingerel, hogy harapjuk, habzsoljuk.
Aztán megtörténik az ízlelőbimbók orgazmusa, s jön az aktus utáni undor. Egy darabig még forgatjuk a szánkban, hátha újból felizgat, de nem. Kifáradt, eltikkadt, ízetlen lett, ennyi volt benne. Az érzéki örömöt lassan felváltja bennünk a szabadulás mindent elsöprő vágya, nem akarunk már egyek lenni vele, nem akarjuk a testünkben tudni többé. És egyszer csak kirepül a pofánkból. Rá a járdára. Mi - némi bűntudattal - tovasietünk, tudván, soha nem találkozunk vele többet. Van másik, majd azzal kezdjük újra az ízorgiát. Ő pedig szegény ott hever. Vagy cípőtalpakra kerül, sűrű káromkodások közepette, vagy marad, ahová nyálasan lefreccsentettük. Nap szikkasztja, eső veri, szél szárítja, s lassan ellaposodik, színe szinte egy lesz az aszfaltéval, csak egy kis pukli jelzi, hogy ott van ő, aki egykor annyi örömöt okozott partnerének. Ott fekszik, sok ezer társával együtt, keseregve gondol a meleg, nedves barlangra, ahol csupán néhány percet időzött, mint csodák palotájában, s léte tökéletes értelmetlenségén töpreng.
Aztán egyszercsak megjelenik egy Angyal. Megáll mellette, nézegeti egy darabig. Lehajol hozzá, ujjaival gyengéden végigsimogatja körvonalait. És elkezdődik valami nagyon különös. Az Angyal a táskájából szép, színes üvegcséket vesz elő, lepakolja mellé, majd - az utca népének nem kis meglepetésére - hasra vágja magát mellette, hogy minél közelebbről szemügyre vehesse. Nézegeti még egy darabig, töpreng, aztán egy vékony ecsetet bemárt az egyik gyönyörű színű üvegbe, s finoman cirógatni kezdi vele a puklit. Egyre magabiztosabban és egyre gyorsabban dolgozik. Nincsenek felesleges mozdulatai, nem kapkod, az alkotás öröme járja át. Az emberek az utcán megállnak, csóválják a fejüket, mosolyognak, fényképezik, megpróbálnak beszélgetni vele. Az Angyal is mosolyog és udvarias. Elmagyarázza, mit csinál éppen, s elkészül a művével.
Az eddigi szürke, betonkeményre szikkadt kis puklikából műalkotás lett. Színes virágok díszítik, a szivárvány színében pompázik. Nem haszontalan gusztustalanság többé, hanem olyan miniművészet, amely előtt megállnak, megcsodálják, lefilmezik, lefotózzák. Megörökítik az utókornak, mert hasznosabb így, mint újkorában volt. Igazi értéket képvisel immár. Mosolyt csal az arcokra, ez pedig mindennél fontosabb.
Az Angyal már továbbállt, elmélyülten nézegeti a következő szürke puklit, majd hasra veti magát. Sok ezer ragacsot kell még átvarázsolnia. Kedve és türelme van hozzá, fantáziája pedig kiapadhatatlan. Hol egy kutyát, hol egy elefántot, hol egy ökölbe szorított kezet, hol virágokat, fákat, mezőket ábrázoló alkotást hagy maga után. Lépte nyomán színekkel telik meg a beton, s bár művei egy-két centisek csupán, az emberek éppen ezért egy kicsit megállnak a pöttyök fölött. Örülni.
Az Angyalt Ben Wilsonnak hívják. Foglalkozására nézve rágógumifestő. És nagyon sok kellene belőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése