Átkozott náci propagandista, vagy a szakma fejedelemasszonya?

A Harmadik Birodalomnak három híres asszonya volt. Nem meglepő a csekély szám, Hitler elég nyilvánvalóvá tette, hogy a konyhai munkán és a gyereknevelésen kívül nem szívesen veszi, ha a német nők mással foglalkoznak. Eva Braun volt az egyik, bár az ő szerepéről a diktátor életében a világ csak a háború után szerzett tudomást. A másik Hanna Reitsch, a férfiakat megszégyenítő pilóta, aki képes volt az utolsó napokban a szétbombázott Berlin egyik útjára leszállni gépével, hogy kimenekítse Hitlert a fővárosból. A harmadik pedig Leni Riefenstahl, a film- és fényképmágus.

A hölgy nagyon tudott valamit. Mindenféle értelemben. Mivel 101 évig élt, látta a poklot és a mennyet is. Hitler kedvenc filmese volt, s bár a nácikhoz való kötődését élete végéig tagadta, soha többé nem engedték rendezni. Pedig a harmincas években készült két filmjét a mai napig a mesterművek között tarják számon a szakemberek, nem véletlenül.

Az apropót egy napokban napvilágot látott hír adja: több más felvétellel együtt elloptak 250 fényképet Leni Riefenstahl hagyatékából, melyet Kölnben őriztek egy vállalat beriasztózott pincéjében. A műtárgyak összesített értéke meghaladja a 3 millió eurót.


Ki volt ez a korát fényévekkel megelőző nő, akit annyit mocskoltak és istenítettek a II. Világháború után? A pályakezdésnél semmi extra. Balettot tanult, majd úgy döntött, színésznő lesz. Első filmszerepét egy Korda Sándor filmben kapta. Hamarosan rájött, hogy a kamera másik oldaláról többet tudna tenni az alkotásért. Túl sok ötlete volt, a rendezők pedig nem szeretik, ha a színésznek túl sok ötlete van. Akkor inkább menjen rendezőnek. Így is lett. Debütálása -mint direktor- a Balázs Bélával közösen jegyzett „Kék fény” című film volt. Ők ketten nem álltak meg a munkakapcsolatnál, dúlt köztük a szerelem is, rendesen.

1932-ben találkozott Hitlerrel. A diktátor pontosan tudta, mekkora fegyver az erős marketing, nem véletlenül tette meg propagandaminiszternek a Goebbels nevű fanatikust, aki ezen a területen speciel verhetetlen volt. Goebbels azonnal meglátta a Riefenstahlban rejlő lehetőségeket, így 1933-ban meg is bízta „A hit győzelme” c. propagandafilm elkészítésére. Ezt követte 1934-ben „Az akarat diadala”, melyet a mai napig megigézve néznek a szakmabeliek. A film a nürnbergi pártkongresszust örökítette meg. Riefenstahl a kukába dobott szinte minden klisét, addigi filmkészítési dogmát. Akkoriban külső felvételek még Hollywoodban sem sűrűn készültek, stúdiódíszletekben nyomtak le mindent. Riefenstahl ontotta a szokatlan ötleteket, Könnyű lifteket szereltetett fel mindenfelé, ezeken emelkedve-süllyedve forgatott. Minden technikai és gyakorlati tudását bevetette, ami pedig nem volt meg, azt rögtönzéssel pótolta. A film monumentális légköre dermesztően telitalálat lett. A címben sugallt „akaratot” Riefenstahl valóban diadalra vezette.


Senkinek nem kerülte el a figyelmét a rendezőnő zsenialitása. Ne felejtsük el, még bő évekkel a háború kitörése előtt járunk. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság őt kérte fel, hogy az 1936-os berlini olimpiát ő örökítse meg. Az „Olympia” című remekműben Riefenstahl a teljes arzenálját bevetette. Olyan megoldásokat talált ki, melyekkel a mai napig lerakta az ilyen jellegű események közvetítésének alapjait.

48 (!) operatőr, a legprofibbak, akiket csak a rendező maga köré tudott gyűjteni. Elképesztő szám ez 1936-ban. Minden egyes versenyhez kitalált valami extrát, egy új dolgot, ami a nézőt később teljesen lenyűgözte. Ő alkalmazta először a futók mellett szaladó kamerát, a rúdugrók számához árkot ásatott, hogy alsó nézetből tudja venni az emberi test repülését a levegőben, a négypárevezősökre kamerát rakatott, légi felvételeket használt, stb…Az embertelen mennyiségű anyagot 18 hónapon át vágta. Kétszáz órányi masszából csinált egy három órás, fantasztikusan profi, szebbnél-szebb jelenetet tartalmazó filmet.

Riefenstahlért megőrültek a nézők, de a szakma sem kevésbé. Aztán vége lett Hitler rémálmának, véget ért a háború, s ezzel a rendezőnő karrierjének is befellegzett. Bár tisztázta magát a „náci” vád alól, nem engedték rendezni. Halála napjáig tagadta politikai kapcsolatát Hitlerékkel. Hogy Németországban a mai napig mennyire nem bocsátották meg a múlt dolgait, annak fényes bizonyítéka Christina Weiss, a Schröder-kormány kulturális miniszterének kijelentése:

„Leni Riefenstahl művészetét beszennyezi szoros kapcsolata a nemzetiszocializmussal, amit súlyosbít, hogy a háború után sem volt hajlandó szembenézni azzal, hogy munkásságával mennyire kiszolgálta az embertelen náci propagandát, és hogy mennyire közel volt Hitler rezsimjéhez”


Mivel filmezni nem filmezhetett, a fotózáshoz fordult. Afrikában töltött rengeteg időt, ahol egy ottani törzsről örökített meg mindent, amit csak lehetett. Riefenstahl ebben is maradandót alkotott. Elképesztő munkabírásának köszönhetően hamarosan a legnagyobb magazinok címoldalán szerepelt. 2000 februárjában újra ellátogatott kedvenceihez, ám a helikopter, amin ült, lezuhant. Nem meglepő: az idős hölgy ezt is túlélte.

Mindemellett lelkesen búvárkodott. Persze kamerával. 1974 és 2000 között dokumentálta a maga teljesen egyedi módján az Indiai-óceán csodáját. A film, melyet ebből készített, a „Víz alatti impressziók” címet kapta, s –kell-e mondani- elképesztő sikert aratott.

Leni Riefenstahl 2003-ban halt meg. Szülőhazájában a mai napig nem nagyon tudnak mit kezdeni vele, művészetére még mindig rányomja bélyegét a politika. Máshol imádják, szeretik és tanítják.

Náci propagandista, vagy a szakma fejedelemasszonya?

Mindenesetre, aki ellopta a képeket, az most jól kinézegetheti magát. A XX. század szeletkéit tartja a kezei között, egy mester által megörökítve.