Kult-turistáknak kihagyhatatlan látványvilággal kedveskedik Szaplonca (Săpanţa) község Vidám Temetője, Máramarosszigettől nem messze. Mondanám, hogy a fejfákon a falu élő történelme tárul elénk, de ez egy kicsit morbid megfogalmazás lenne. Bár, látva a helyszínt, értelemszerűen felvetődik a kérdés: mi a morbid?
És lehet-e normálisan viszonyulni a halálhoz? Mivel a nyolc napon túl sem gyógyuló túlvilágról még nem tért vissza senki, aki meséljen, minden verzió elfogadható. Az is lehet, hogy odaát folyik álmaink bulija, netán végre beszélgethetünk egy jót Einsteinnel, hogy akkor most már magyarázza el az egészet, időnk, mint a tenger, előbb-utóbb úgyis megértem.
Valahogy így lehettek a szaploncaiak is, amikor az 1930-as évektől fricskázni kezdtek a Kaszással. Nem fogócskáztak vele, a Setítsíg úgyis mindenkit elvisz, de legalább az utolsó szó az övék maradt, mintegy utánakiabálva az elhunyt mellett ballagó Halálnak: Te győztél, de kacagni még tudunk Rajtad!
Történt, hogy egy Stan Ian Patras nevű mester nekiállt azokban az időkben rikító színű festményekkel és egyáltalán nem mindennapi versekkel díszített fejfákat alkotni. A festményeken vagy a mindennapi falusi élet eseményeit ábrázolta, vagy éppen az illető halálának okát, esetleg utolsó pillanatait örökítette meg. Így került a település legkomolyabb alkoholistájának fejfájára pálinkásüveg, mint központi motívum, de láthatjuk két autó frontális ütközését, vagy éppen gyalogosgázolást. Egyszerűen, plasztikusan, minden cécó nélkül, meghökkentő módon hirdetve az utókornak: „Így éltünk és így haltunk meg!"
A szövegek a fejfákon még zavarbaejtőbbek. A mester bőven elengedte fantáziáját, s a halál körülményeit szedte rímbe. Akad köztük szívszorítóan együgyű (egy kisgyermek halála), de a zöme tényleg olyan, hogy az ember fel-felnyerít a röhögéstől, ami - valljuk meg - egy temető közepén mégiscsak szokatlan hang. Bár a helyiek szerint a folyamatos kuncogás megszokott a turisták részéről. Hiszen ez volt a cél: kinevetni a halált.
Néhány vers kedvcsinálónak. Itt van mindjárt az egyik leghíresebb, a gyilkosos, melynek a végén gyönyörű az „ami késik nem múlik" leplezett fenyegetése, mely ebben az esetben a „jössz te még az én síromba" kifejezést is jelöli.
Itt nyugszom én idelenn
Braic Ileana a nevem
Volt öt legénygyermekem
Isten tartsa valahányat
Neked Griga megbocsátok
Bár a késed belémvágtad
Mikor leszúrtál részegen,
De eltemettél tisztesen
Itt a nagy templom tövén
Te is megtérsz majd mellém
A túlzott húsfogyasztás is nagy veszélyeket hordoz magában:
Itt nyugszom én idelenn
Pop George Ocuta a nevem
Amíg világomat éltem
Sok-sok disznyót megperzseltem
Rengeteg húst is megettem
Ez lehetett tán a vesztem.
Jó lett volna még pár év
Még egy kicsi öregség
De a halál nem hagyott
A föld alá parancsolt.
Életemnek búcsút mondtam
43 éves korban
Egy jótanács: viharban ne végezzünk mezőgazdasági tevékenységet!
Nyugszom én idelenn
Stan George a nevem
Szegény élet, jött a vég
Semmivé lett mint a jég
Illés napján kapáltam
A villám erősebb volt nálam
Apám megharagudott
És anyám se nyughatott
Örökké megsiratott.
Fiatalon távoztam
19 ha voltam.
Aki jó híreket visz a túlvilágra:
Derék sógor itt vagyok
Veled együtt nyughatok
Kaszát hoztam magammal
Füvet vágunk azonnal
Abrakot a lovaknak
Attul jobban szántanak
Újságom is van néked
Megnőtt Ion, a legényed
Oskolába jár a szentem
Hogy aztán sofőr lehessen.
Az élettől én búcsúztam
44 éves koromban
És végül egy nagyon bájos, az asszony, aki férjének üzen a versben. Te is meghalsz életem, de ne kapkodd el!
Nyugszom én idelenn
Tarasan Ioana a nevem
Méhesemtől búcsúzok
Hol vannak a szép napok?
Én emberem, jó uram
A helyed mellettem van
És ha meg találnál halni
Ide jössz majd mellém hálni,
De azért nem kell sietni
Van még időd porrá lenni.
Patras mester 1977-ben került be a saját remekei közé. Az ő fejfáját már egy tanítványa készítette el, aki azóta is folytatja a nemes hagyományt. Aki arrafelé jár, feltétlenül keresse fel a Vidám Temetőt! Némi időt áldozzon rá, bóklásszon egy nagyot a sírok között, nyugodtan mosolyogjon és elmélkedjen az elmúlásról. Az úgyis jönni fog magától, a kérdés csak az, mi hogyan köszöntjük? Őrjöngő tragikummal, vagy fityiszt mutatva neki? A szaploncaiak az utóbbit választották. Az Isten éltesse őket sokáig!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése