Gáti-szakadás

Nem csillapodik a hisztéria Gáti Oszkár monológja körül. - Hogyan kurvulnak el az igazgatók, Oszi?

Ez a hét már a színházakról szólt, pedig isteni anyagot kanyarítottam a Bódi Gusztáv dalaiban fellelhető rejtett trash metal motívumokról, de üsse keselyű, maradjunk a hiénáknál. Gáti nagy botrányt kavart búcsúbeolvasása személyes ügye lett az érintetteknek. „„Szakmáról"" már nem nagyon beszél senki, személyes sértődöttség és egymásnak lehányása van éppen soron. A külföldön tartózkodó Forgács Péter - Gáti fő célpontja - állítólag fenyegető sms-eket írogat a győri színház azon tagjainak, akik ki mertek állni Oszkár mellett. Konkrétan az eltávolításukat ecseteli, meglepődni nem lehet majd, ha be is váltja az ígéreteit.

Tegnap pedig személyesen Korcsmáros György, a teátrumot 18 éven keresztül vezető ex-direktor írta meg a maga verzióját, eléggé dühösen, eléggé sértődötten és eléggé mívesen ahhoz, hogy elkezdődhessen Gáti Oszkár nevének kivésése a magyar színházművészet kőoszlopából. Korcsmáros odacsettint sistergős ostorával Forgács Péternek is, igaz, ezt annyira stílusosan teszi, hogy kalapot le előtte!

„El volt foglalva avval (Gáti), hogy művészeti tanácsokat adjon Forgács Péter megbízottnak, aki egyébként külön fejezetet érdemelne, ha megérdemelné."

Ennyi, ezzel Forgács kipipálva, nem úgy tűnik, mintha ő lenne a nagy favorit a győri színháznál. De személyeskedjünk tovább! Korcsmárosnál két mondat verte ki igazán a biztosítékot. Az egyik a „jól kezdte, de aztán elkurvult", a másik pedig „a kártya, a pia, mindig előbbre való volt egy jelenet megoldásánál" volt. Teljesen érthető a sértettség és a hirtelen indulatból való visszavágás.

Válaszlevelének lényege a hálátlan disznó Gáti pályájának rövid bemutatása, amelynek ő tevékeny részese és formálója volt. Tulajdonképpen ő csinált Gátiból Gátit, s ez a beszéd keményen betett neki. Hiszen nem elég, hogy a városvezetés kipakolta fészkéből (politika, politika, politika), nem elég, hogy Forgács Péter lett átmeneti utódja, most még régi harcostársa is belemártotta a pengét.

"Ő, és ez mostani nyilatkozata után már világos, csak azért jött vissza és vállalta a kényszerű hazugság napjait, mert bár rettegett tőlem, (hiszen én adtam a gázsit!) de kellett neki a pénz.. Az a fellépti díj, ami erkölcsbajnokunknak soha nem volt elegendő. Ahogyan kevés volt a szerepmennyiség, a próbapénz, az előadásszám, a szállodai hozzájárulás összege. Milyen kár, hogy nem akkor állt fel, hogy elmondja, ebben a langymelegben nem kíván több gázsit felvenni! Az is kár, hogy színészünk nem emlékszik arra, nem az általa „Kossuth-díjas alkoholista" címet kapó főrendező hívta fel őt nyáron több tucatszor, hogy megrendezhesse neki az Othello-t. És arra sem emlékszik, amikor ő ordított műszakkal, kollégával, öltöztetővel, ő ragaszkodott ostoba ötleteihez a rendezői elképzeléssel szemben, ő volt erőszakos. Persze, ő művész, és nem iparos, vagy pláne, igazgató."

Pláne. A gyöngyszem pedig:

"És ő valóban nem nyalta soha senki seggét, ez is igaz! Biztosan azért nem hívott fel egyszer sem a leváltásom óta, hogy megkérdezze, hogy vagyok, mert nem akart - akár utólagosan is - seggnyalónak tűnni!"

Korcsmáros, bár éppen ezzel vádolja a volt barátot, maga süllyesztette kocsmai bulvártémává ezt a szánalmasba forduló történetet. Ha valakinek, neki erről a dologról elegánsan nem kellett volna tudomást venni. Persze ez a legnehezebb. Levelének indulata jogos, érthető és megmagyarázható. Tartalma azonban üvöltően hiányos. A személyes sértettségen túl semmi, de semmi nincs benne. Gáti felvetéseire a „„szakmai"" nyomorról, a sorvadásról, a megélhetési karrierekről, a színházi világ szakadék szélén tántorgásáról, a rendezői és direktori diktatúráról, mindezekre semmit nem reagált. Fújtató kutyaként visszacsaholt volt kollégájára, hazugságokkal vádolva, miközben éppen Gáti volt az, aki kijelentette: természetesen ő maga is folyamatosan hazudott. Mint mindenki a „„szakmában"".

Kár, hogy ebbe az irányba fordultak a dolgok. Megint a pitiáner dolgokkal foglalkozik mindenki, ahelyett, hogy eltűnődne: mi a fene folyik a színházakban? Személyes sértődöttségén túl mit üzennek valójában Gáti szavai? S hogyan fogják eltörpíteni mondanivalójának lényegét?

A történetnek még lesz folytatása. Itt, a Napi Életen is. Ha a továbbiakban senki nem bolondul meg a héten, akkor megnézünk majd néhány „megmentési" lehetőséget (egyet), amely sokakban felmerült már, ám mindenki őrültségnek tartja.

Addig is: ne csodálkozzunk, ha valamelyik kereskedelmi veszekedősóban egymásnak eresztik a főszereplőket. Az események jelenlegi állása szerint tényleg a bulvár szintjére laposítják egy színész pályafutásának a végét. Ha már a kurvulásnál tartunk.

Előzmények:

Tombol a dilettantizmus
„...ici-pici körnek apró nagy embere..."