2008. június 13., péntek

Kellett nektek gombázni!

Nagy a boldogság régészéknél, megtalálták Montezuma azték főnök „sötétszobáját". Hogy mi volt az? Ott jósolgattak egymásnak és neki a sámánok, közben betéptek, mint az állat.

Építkezni, azt azért piszkosul tudtak. El kell látogatni egyszer Teotihuacánba, az embernek az álla leesik a csodálattól, pedig több, mint 1250 éve lerombolták. Ha most így néz ki, milyen lehetett akkor? A „Holtak útja", amely a Hold-piramisba futott bele, az út mentén helyet kapó hetvenöt templom, vagy a Nap-piramis, amely a világ harmadik legnagyobbja.

Azték Birodalom

A mostani felfedezés színhelye Mexikóváros, amely alatt, mellett ott lapulnak még valahol az azték uralkodói palota finomságai, a régészek álma, a Casas Nuevas (Új Házak), Montezuma uralkodó palotája. A feltárók falmaradványokat és padlótöredékeket találtak bazaltból. Ez utóbbiról gondolják, hogy a Casa Denegrida, a Fekete Ház része volt. Baljós elnevezés, nem is kicsiben nyomták odabent a mókát. A spanyol hódítók leírása alapján képzeljünk el egy ablaktalan termet, amelynek éjfeketére voltak festve a falai és a mennyezete. Ez a sámánok területe volt. Itt nyomták Montezumának a sódert istenekről, lidércekről, árnyakról, de legfőképpen a Halálról. Az uralkodó egyszerűen imádta ezt a dolgot, naná, a Birodalom egész vallása és felépítése a kultusz köré épült.

Azték Birodalom

Néha kicsit eldurvultak a dolgok, a papok ugyanis túllátomásozták magukat, ennek egy rosszfajta mészárlás lett a vége, emberáldozattal Huitzilopochtli isten részére, szívkitépéssel, minden egyéb furcsasággal, ami szükségeltetik az ilyenfajta véres gusztustalankodáshoz. A spanyolok annyira barbárnak találták ezt a dolgot, hogy azonnal kinyírták, aki emberáldozatot mutatott be. Ilyen humánusan, ők is az emberszeretetükről és a toleranciájukról voltak híresek. Mindez Montezuma eltüntetésének idején (1520) történt, az uralkodó halála (megöletése?) után egy évvel meg is szűnt létezni az Azték Birodalom. Az uralkodó palotáját Cortezék jól lerombolták, s ráhúzták a mai napig Mexikóvárosnak nevezett city alapjait.

Azték Birodalom

De most még a boldog, szívkitépkedős békeidőkben járunk, a sámánok és papok idejében. Montezuma szentírásnak (enyhe képzavar) vette papjainak kinyilatkoztatásait. Sok minden bejött, amit hallott tőlük. Leghíresebb talán az, amikor megjósolták Quetzalcoatl, a Fehér Isten eljövetelét. Erre püff neki, mi történik? Megjelenik Cortez a seregével, ráadásul éppen abban az időpontban, amikorra várták. Bár beindult a háborúskodás, többek szerint a hatalmas azték túlerő azért is maradt alul a hozzájuk képest maroknyi spanyol sereggel szemben, mert a papok hülye jóslata ott csengett a fülükben. Kellett nekik annyit gombázni.

Azték Birodalom

Igen, gombázni. Ősidők óta használják a drogokat a vallási szertartásokon és látomásváró ceremóniákon, sztorijuk egyidős az írott történelemmel. A cuccost, amit a szibériai sámánok ugyanúgy használtak, mint az azték kiváltságosok, vagy az észak-amerikai törzsek varázslói, pszilocibingombának hívják. Több fajtája terem, ne gondoljunk egy kőkemény agydurrantóra, de azért löki a fantáziát rendesen. Hollandiában vagy Kanadában a mai napig teljesen törvényes a gomba nyers állapotban való fogyasztása. (Egyesek főzik, párolják, de a zúzós hatás úgy kisebb.) Na, ezt nyomták az azték papok, mint a vadmalacok. Tolták az arcukba, látomásoztak egy nagyot, mentek a „sötétszobába" jelenésezni.

Azték Birodalom

Mielőtt azt gondolnánk, hogy az aztékok egyfolytában betépve mászkáltak volna, ne tegyük. A gombázás szigorúan a papok kiváltsága volt, s ők is munkaeszközként használták. Belépési gyorsítónak szedték a szellemvilágba való átruccanáshoz, afféle spirituális mannaként, tömve hallucinogén cuccal. Szövetségesként funkcionált a jövőbelátáshoz, ráadásul elő sem fordulhatott „bad trip".

Jól elvoltak magukkal. Rágcsikázták a gombát, betéptek, pörögtek vagy 5-6 órát, aztán mentek az uralkodóhoz beszámolni az utazásról. Itt azért felbukkan a kérdés: ha nem gombáznak, mint a birkák, támadt volna-e bármelyiküknek is az az ötlete, hogy a Fehér Isten, Quetzalcoatl el fog jönni, s lesz nagy jajveszékelés? Ha a válasz nem, akkor Cortez csapatát valószínűleg seperc alatt lemészárolják, esetleg fogságba ejtik, majd egyenkénti szívkitépős áldozatként használják őket. És akkor most nem lenne világszenzáció, hogy a régészek megtalálták a „sötétszoba" maradványait, mert az Azték Birodalom a mai napig állna, csak már lenne atombombájuk is.

Azték Birodalom

Na, ezért veszélyes dolog betépve tanácsokat osztogatni. Elég volt egy gombácska az 1500-as években és hopp, máris lehetett spanyol szótárakat magolni.

És most futás az erdőbe, eső után jól nő a gombi!

Csak aztán mindenki tartsa magában.

Nincsenek megjegyzések: